Windows 7 rendszerindítási hang kikapcsolása
Egy idő után idegesítővé válhat, hogy a Windows 7 minden induláskor lejátssza a maga kis zenéjét. Szerencsére ez kikapcsolható.
Egy idő után idegesítővé válhat, hogy a Windows 7 minden induláskor lejátssza a maga kis zenéjét. Szerencsére ez kikapcsolható.
Ha szeretnénk egy képet ismerőseinknek, barátainknak elküldeni az interneten keresztül, emailben, vagy valamilyen IM (azonnali üzenetküldő, pl. Skype, MSN) programon keresztül, akkor érdemes előtte átméretezni a képet, hogy a mérete kisebb legyen.
A legtöbb esetben ugyanis felesleges elküldeni a 5-10 MPixeles, és így nagy (akár 2-5 MiBájt) méretű képeket, elég ha kisebb felbontásban küldjük el, ami így sokkal hamarabb odaérhet.
A Windows XP-ben erre gyárilag nincs megoldás, azonban egy Microsoftos kiegészítőt letöltve és feltelepítve lehetővé válik a képátméretező funkció egyszerű, Windowsba integrált használata. Méretes, fizetős programok használata nélkül.
Eben a leírásban, a korábban telepített Mandriva One 2008 Spring Gnome verziójának alapvető használatát mutatom be. Többek között: csomagkezelő használata (programok telepítése, törlése), felhasználók létrehozása, törlése, bejelentkezés beállítása, rendszer frissítése, ADSL internetkapcsolat beállítása. Reményeim szerint ezzel segíthetem a kezdő Mandriva felhasználókat a rendszerük jobb megismerésében.
A 3D-s flip szolgáltatás elég szép, de annál haszontalanabb. Sokkal lassabb mint az Alt+Tab , és sokkal rosszabb is annál. Azt javaslom neked, hogy inkább használj valami klónt ami ennek megfelel. Ilyen a Switcher és a MyExpose. Vagy pedig teljesen ki is iktathatod ezt a funkciót egy egyszerű registry módosítással.
A Vista a számítógép teljesítményének értékelésére a 3D grafikus alrendszert is megméri, az úgynevezett WinSAT (Windows System Assessment Tool) eszközön keresztül. Et a 3D-s benchmarkot magunk is előhívhatjuk pár parancs begépelésével. Igaz, ennek semmi haszna, de hát néha ilyen is kell.
A VLC Média Player (csak így magyarosan :) ) egy remek, multiplatformos, a kodekekett beépítve tartalmazó videó és zene lejátszó alkalmazás. A VLC elérhető Windowsra ugyanúgy mint akármelyik Linuxra, BSD-ra, vagy épp BeOS-ra. Mivel beépítve tartalmazza a különböző videók és hangok lejátszásához szükséges kodekekett, használatával mellőzhetjük a kodektelepítések macerás folyamatát.
A VLC kinézete változtatható skinek segítségével. Ebben a leírásban ennek a módját mutatom be.
Ebben a leírásban bemutatom, hogy hogyan telepíthetjük az Amazon MP3 letöltő programját Ubuntu (Kubuntu, Xubuntu, stb.) 7.10 alá.
Tavaly szeptemberben az Amazon megnyitotta publikus béta tesztelésre MP3 boltját, ahol több mint kétmillió (ma már állítólag megduplázódott ez a szám) DRM mentes MP3 formátumú zene vásárolható számonként kb. 1 USD összegért.
Március elején az Amazon a nagyobb Linux disztribúciókhoz (Ubuntu 7.10 “Gutsy”, Debian 4.0 “Etch” Fedora 8 és openSUSE 10.3) is kiadta programját mellyel a megvásárolt zenék letölthetőek (maga a program csak akkor szükséges, ha egész albumot szeretnénk vásárolni, számok). Jelenleg ez a szolgáltatás csak az USA területéről érhető el, azonban a hírek szerint még idén terjeszkednek Európába is.
Hogy miért lesz ez nekünk jó? Az iTunesba igaz, hogy több millió szám van, azonban ott csak DRM-el ellátott, iPod-on lejátszható számokat lehet vásárolni.
Az Avidemux nevű programmal lehetőség van grafikusan is a DVD berippelésére és konvertálására.
Emellett az Avidemux még képes jó pár bemeneti formátumból jó pár féle kimeneti formátumot létrehozni.
Ebben a leírásban bemutatom, hogyan lehet egy DVD-t rippelni (H.264/x264/MPEG-4 AVC formátumba), több hangsávval (Vorbis), felirattal (vobsub) egy Matroska konténerbe mplayer és mencoder segítségével.
A szükséges programok a multiverse tárolóban találhatóak.
Telepítsük a szükséges programokat:
Ha szeretnénk youtube, googlevideo-s videót nem csak online, hanem akár telefonon is megnézni, ahhoz le kell tölteni, majd a flash videót át kell alakítani olyan formába amit le tudunk játszani. Itt csak egy módszert mutatok be a lehetséges ezer+1 módszerből, Windows XP alatt.
Gondolom az Unreal Tournament-et nem kell senkinek sem bemutatni. Aki mégsem hallott róla, annak érdeme utána olvasnia, mert egy igen izgalmas FPS játékról van szó. Rengeteg féle játékmóddal.Lássunk is neki a telepítésének.
Call of Duty 4 játék folytatásaként megjelent a Word at War című játék, ami a rangrendszert folytatja tovább. A játék egyszemélyes része élvezhetőre sikerült, főleg, hogy CO-OP módot is beleraktak. A multiplayer már kevésbé vált ilyen sikeressé. Most fel fogjuk telepíteni a szerver verziót, hogy akár LAN-on akár interneten keresztül tudjunk játszani saját beállításaink szerint. [...]
Egy ideje elérhető a javas ABEV program, így elvileg Linuxon (vagy tetszőleges olyan rendszer alatt ahol van java, elméletileg) futtatható. Azonban a fejlesztők (remélem, hogy nem direkt) tudomást sem vettek az Unix like (Linux, *BSD, stb.) jogosultság kezeléséről. Lehet a programot grafikusan is telepíteni, azonban ez nem minden esetben jön össze.
Frissítés: Itt az új év, [...]
Ha van egy jó leírásod, küldd be nyugodtan, ezzel is segítve a minél több, és jobb tartalmak megjelenését. Mit kell ehhez tenned? Csak kattints ide és mindent megtudhatsz