Könyvtárak (Libraries) eltüntetése Windows 7 Intézőből
Windows 7-ben megjelent Könyvtárak (angolul Libraries) hely az Intézőben, mellyel könnyebben tudunk elvileg navigálni. Azonban ha nem tetszik eltávolíthatjuk az Intézőből.
Windows 7-ben megjelent Könyvtárak (angolul Libraries) hely az Intézőben, mellyel könnyebben tudunk elvileg navigálni. Azonban ha nem tetszik eltávolíthatjuk az Intézőből.
A Windows XP rendszerben megismert gyors felhasználóváltás (mellyel kijelentkezés nélkül tudunk egy új felhasználót beléptetni) jelen van Windows Vista és Windows 7 rendszerekben is. Azonban az XP-vel ellentétben (ahol Vezérlőpultból kikapcsolható) ezekben a rendszerekben csak kerülőúton kapcsolható ki.
Alap esetben (mint már korábban írtam róla) Windows 7-et 30 napig használhatjuk kulcs nélkül, majd ezt a 30 napos periódust még 3* megismételhetjük, így összesen 120 napig használhatjuk a rendszert. Azonban van még mód arra is, hogy ezt a 120 napos periódust ismételjük meg, egy regisztráció adatbázis módosítással.
Néha előfordul, hogy egy-egy nyomtatási feladat beragad a nyomtatási sorba, melyet a megszokott módon (duplakattintás a nyomtatóra, majd onnét törlés) sehogyan sem lehet kitörölni.
Ezek egy idő után eltűnnek a listából, azonban addig nem tudunk nyomtatni.
Most nézzük meg, hogyan tudjuk Windows Vista és a Window 7 alatt kézzel kitörölni a nyomtatási sort.
Hasznos lehet ha gyorsan tudunk egy (vagy több) programot indítani az Asztal helyi menüjéből (jobb egérgomb az Asztalon). Ebben a leírásban bemutatom hogyan tudjuk ezt egy regisztrációs adatbázis módosítással megtenni Windows 7 és Windows Server 2008 R2 alatt.
Windows 7 esetén a Windows Live Messenger (korábban MSN Messenger néven ismertük) nem az óra mellett (a Tálca értesítése területén), hanem a programok között foglal egy egy helyet.
Akkor is ha be van zárva. Valamint futás közben is zavaró lehet (főleg ha klasszikus módban használjuk a Tálcát), hogy nem a megszokott helyén található.
Windows 7 alatt már nem lehet beállítani a klasszikus (Windows 95-től használt) Start menüt. Külső program igénybevételével azonban visszavarázsoljuk, ha valakinek az jobban bejön mint az új fajta Windows 7 Start menü.
Windows 7 Intézőjének jobb felső sarkában lévő keresőbe ha belekattintunk (még mielőtt beírnánk bármi is) megjelenik a korábbi keresések listája.
Nézzük, hogyan lehet ezt a funkciót (mármint az előzmények mutatását) kikapcsolni.
Az Aero Peek egyik (már a Vistában is meglévő) szolgáltatása, hogy ha a tálcán egy program gombja fölé visszük az egeret, megjelenik egy kis előnézeti kép a program megnyitott ablakairól.
Ha esetleg valaki nem szereti ezt a funkciót, alapból csak az Aero teljes kikapcsolásával lehet letiltani, azonban helyi csoportházirenden keresztül kikapcsolhatjuk csak ezt a funkciót, anélkül, hogy az Aerot ki kéne kapcsolnunk.
Az Aero részét képező tálca előnézeti kép (vagy ablak, angolul Taskbar Thumbnails Preview) alapértelmezetten (miután az egeret egy program tálcán lévő gombja fölé visszük) 400 ms idő múlva jelenik meg.
Ezt az értéket egy egyszerű regisztrációs-adatbázis (vagy ahogy manapság hívják Beállításszerkesztő) módosítással meg tudjuk változtatni.
Gondolom az Unreal Tournament-et nem kell senkinek sem bemutatni. Aki mégsem hallott róla, annak érdeme utána olvasnia, mert egy igen izgalmas FPS játékról van szó. Rengeteg féle játékmóddal.Lássunk is neki a telepítésének.
Call of Duty 4 játék folytatásaként megjelent a Word at War című játék, ami a rangrendszert folytatja tovább. A játék egyszemélyes része élvezhetőre sikerült, főleg, hogy CO-OP módot is beleraktak. A multiplayer már kevésbé vált ilyen sikeressé. Most fel fogjuk telepíteni a szerver verziót, hogy akár LAN-on akár interneten keresztül tudjunk játszani saját beállításaink szerint. [...]
Egy ideje elérhető a javas ABEV program, így elvileg Linuxon (vagy tetszőleges olyan rendszer alatt ahol van java, elméletileg) futtatható. Azonban a fejlesztők (remélem, hogy nem direkt) tudomást sem vettek az Unix like (Linux, *BSD, stb.) jogosultság kezeléséről. Lehet a programot grafikusan is telepíteni, azonban ez nem minden esetben jön össze.
Frissítés: Itt az új év, [...]
Ha van egy jó leírásod, küldd be nyugodtan, ezzel is segítve a minél több, és jobb tartalmak megjelenését. Mit kell ehhez tenned? Csak kattints ide és mindent megtudhatsz