Windows 7: Windows XP Mode

Néhány nappal ezelőtt már közzétettünk egy cikket a Windows 7-ben bemutatkozó új kompatibilitási szolgáltatással a Windows XP Mode-al kapcsolatban. Amint már említettem akkor is, a Windows XP Mode alapja egy host alapú virtualizációs megoldás jelen esetben a Virtual PC for Windows 7. Most, hogy hivatalosan is elérhető a Windows 7 RC verziója és ezzel együtt az új Virtual PC is, illetve az NDA sem köt már ezzel a termékkel kapcsolatban, szeretnék kicsit részletesebben kitérni a szolgáltatás bemutatására, ahogy azt a korábbi cikkben már ígértem.

[ Elolvasom ] 2009.05.18. | 29 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7: Aero Peek letiltása

Az Aero Peek segítségével gyorsan ránézhetünk az Asztalra, azonban úgy, hogy a megnyitott ablakok körvonalai látszódnak. Ehhez csak a tálca jobb szélén lévő területre kell vinni az egeret. (Gyakorlatilag a korábbi Windowsokban a Tálca Gyorsindítási eszköztárában lévő Asztal megjelenítés gombot váltja). Ha rá is kattintunk, akkor jeleníti meg rendesen az asztalt.

Előfordulhat, hogy ez a szolgáltatás sokszor véletlenül előjön (bal alsó sarokba visszük az egeret pl.), így ki szeretnénk kapcsolni.

[ Elolvasom ] 2009.05.17. | Nincs hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7: Aero Snap letiltása

Az Aero Snap a Windows 7 azon új funkciója, mikor az Asztal széléhez húzva a programot, lehet az ablakokat átméretezni. Tehát az ablakok gyors átméretezését valósítja meg (ez a funkció váltja a korábbi Windowsokban meglévő Egymás mellett és Egymás alatti ablakok funkcióját)

[ Elolvasom ] 2009.05.16. | 1 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7 magyarítása

Kikerült az internetről a Windows 7 nyelvi fájljai (MUI), így itt az ideje, hogy magyarosítsuk Windows 7 rendszerünket.

Figyelem! Ez még nem a végleges magyarosítás, így előfordulhatnak kisebb hiányosságok, ezeken ne lepődjünk meg!

[ Elolvasom ] 2009.05.15. | 602 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7: Aero Shake letiltása

Az “Aero Shake” az a funkció, amikor ha megrázzuk az egyik ablakot, a többi ablak kis méretű lesz. Ha ez nem tetszik, letilthatjuk.

[ Elolvasom ] 2009.05.13. | 8 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7: Memória tesztelése beépített eszközökkel

A Windows 7 már beépítve tartalmaz egy memória diagnosztizáló eszközt, melynek segítségével megvizsgálhatjuk, hogy egy memória modul hibás vagy éppen kiváló állapotú e.

Már a Windows Vista telepítőlemeze is tartalmazott ilyen memória tesztelő alkalmazást, azonban Windows 7-ben már a Windowson belülről elindíthatjuk, hogy majd a következő rendszerindításkor fusson le a tesztelés.

Amennyiben mindenféle furcsa hibákat tapasztalunk a Windowsal (pl. véletlenszerűen lefagy, vagy újraindul) gyanakodhatunk memória hibára, amit ezzel az eszközzel kiszűrhetünk).

[ Elolvasom ] 2009.04.12. | 5 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Vista és 7 kikapcsolásának meggyorsítása

A Windows leállásakor a legtöbb idő azzal telik el, hogy a nem válaszoló programok bezárására várakozunk.

Néhány regisztrációs adatbázis beállítás módosításával azonban szabályozhatjuk ezeket az időket, így gyorsítva a leállítást.

[ Elolvasom ] 2009.04.09. | 7 hozzászólás | Kategória: Vista, Windows 7

Windows 7 UAC kikapcsolása

A Windows 7 esetén már lehetőségünk van arra, hogy ne csak ki vagy bekapcsoljuk az UAC-ot (User Account Control, felhasználói fiókok felügyelete), hanem fokozatai is vannak.

Így a kikapcsolása is némiképp változott a Vistához képest.

[ Elolvasom ] 2009.03.30. | 18 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7 bejelentkezési háttérkép megváltoztatása

Windows 7-ben már lehetőség van arra (7057 vagy újabb build esetén), hogy mindenféle külső eszköz igénybevétele nélkül megváltoztassuk a bejelentkező képernyő háttérképét. Ez alapvetően az OEM gyártóknak készült, hogy még jobban testre tudják szabni a számítógépükkel érkező Windowst.

Tetszőleges képet beállíthatunk, azonban az egyetlen megkötés, hogy a kép mérete nem haladhatja meg a 256 KiBájtot.

[ Elolvasom ] 2009.03.28. | 7 hozzászólás | Kategória: Windows 7

Windows 7 vízjel eltávolítása

A Windows 7 különböző béta kiadásainak mindegyikénél a jobb alsó sarokban, a tálca felett látható a Windows verziószáma (és a build), valamint, hogy csak teszt példány ez a Windows. Ez nagyon zavaró lehet, elrontja a kinézetet, így érdemes lehet kikapcsolni.

Beépített eszközökkel azonban nem lehet kikapcsolni, azonban külső eszközökkel szerencsére erre is mód van.

A leírás működik Windows Server 2008 és Vista teszt vagy béta verziókkal is.

[ Elolvasom ] 2009.03.24. | 13 hozzászólás | Kategória: Windows 7