A 10 legjobb Android verzió rangsorolva (3. rész)
Az előző részekben megnéztünk 5 Android operációs rendszert és jelentőségüket. Ott volt az Eclair is, mely viszonylag régi, de mégis nagy jelentőségű volt az 1.6-os verzióhoz képest. Nézzük, hogy mik lesznek a top 5-ben!
#5: Android 4.1-4.3 Jelly Bean
A Jelly Bean szintén egy olyan verzió volt, mely elődje hibáit próbálta kicsit finomítani. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich szintén fontos verzió volt, de voltak hiányosságai, melyet a Jelly Bean pótolt. Az újdonsült Jelly Bean egyik legfontosabb része a Gyorsbeállítások (quick settings) panel volt, mely később szinte minden okostelefonon fontos funkcióvá vált. Számos olyan beállításhoz gyors hozzáférést adott, melyek régen el voltak rejtve a Beállítások menü mélyén és hosszas kutakodás árán férhettünk csak hozzájuk. A Jelly Bean-ben érkeztek meg a zárolt képernyő widget-ek is, melyeket használhattunk a képernyő feloldása nélkül.
#4: Android 4.4 KitKat
2013-ban megjelent az első hivatalosan szabadalmaztatott Android verzió, a KitKat. Míg a korábbi rendszereket sötétebb, elvontabb témák jellemezték, a KitKat fényes és kirívó volt. Ez volt az első rendszer, ahol a kezdőképernyő tetején volt egy átlátszó állapotsáv. Egyéb változások sokkal letisztultabbá tették az értesítések területét. A KitKat a Nexus 5 telefonon indult el hivatalosan, melyet sokan a valaha gyártott legjobb okostelefonnak tartanak. A szoftver és hardver tökéletes összhangja volt akkoriban.
#3: Android 10
A korábbi Android verziók előszeretettel használták édességek neveit, de úgy tűnik a Google az Android 10-el komolyabbra vette a dolgokat. Az Android 10 legérdekesebb újítása a teljes képernyős gesztúra alapú navigáció volt. Történetében először az Androidnak ezáltal nem voltak külön „home” és „vissza” gombjai. A rendszerben az alkalmazások engedélyei ismét reflektorfénybe kerültek. A felhasználók meg tudták szabni, hogy mely alkalmazások férnek hozzá a GPS-hez.
#2: Android 8.0-8.1 Oreo
A 2017-ben megjelent Oreo-ra egy csendes, nyugis újításként emlékszünk. Nem hozott túl sok újdonságot, de cserébe talán a legstabilabb és leginkább letisztult Android verzió volt. Az Oreo-ban jelent meg a Password Autofill, avagy automatikus jelszó kitöltés, ami pont úgy működött, mint Chrome esetében. Az Android meg tudta jegyezni a bejelentkezési adatokat alkalmazásokhoz, így a bejelentkezés egyszerűbb vált.
#1: Android 4.0 Ice Cream Sandwich
Az Ice Cream Sandwich 2011-ben jelent meg és a hardcore rajongók talán kedvencéről van szó. A Google akkoriban vette fel Matias Duarte dizájnert, aki olyanná varázsolta az Android-ot, mintha egy tényleges operációs rendszerről lenne szó. A korábban megjelent Holo UI felületet finomította. Megjelent a Face Unlock biometrikus azonosítás, továbbá az értesítések is érdekesebbek lettek. A lényeg mégis a Holo UI interfész volt, mivel előtte az Android-nak nem nagyon volt egységek felülete. Nagyon minimalista volt, olyan, mintha fejlesztőknek lett volna tervezve. A Holo UI ezen változtatott és a rendszert tényleg a felhasználók kezébe adta.