A Windows 7 hivatalosan is nyugdíjba vonul. Mit érdemes tudni? (2. rész)
Az előző részben megnéztük, hogy milyen következményei lehetnek annak a Windows 7 felhasználók számára, hogy a Microsoft megszünteti a hivatalos támogatást a rendszerre. Láttuk, hogy bizonyos szervezeteknek komoly összegekért továbbra is jár a támogatottság, azonban az átlag felhasználó nem fog kapni biztonsági frissítéseket a továbbiakban. Sajnos ez azt jelenti, hogy a sebezhetőségek, melyek felmerülnek később a Windows rendszereken, csak a Windows 10-ben lesznek javítva. Sok szoftver támogatottsága is oda lesz sajnos, bár e téren még van körülbelül 1 évünk.
A leglogikusabb döntés, ha személyi számítógépekről van szó, a Windows 10-re való váltás. Sok esetben ingyen is megoldható, de ha mégsem, akkor is érdemes az új operációs rendszerbe befektetni, ugyanis sokáig ez lesz a sztenderd a Microsoft elmondása szerint. Ha van egy aktív Windows 7 vagy 8 licenszünk, akkor továbbra is megoldható ingyenesen a váltás, habár a Microsoft ezt már nem reklámozza. Nem tudni, hogy ez meddig lesz elérhető. Érdemes utánanézni.
Másik lehetőség, hogy váltunk Linux-ra. Ez nagy sokk lehet elsőre sok Windows felhasználónak, azonban rengeteg Linux disztró van már a piacon, mely szinte tökéletesen lemásolta a Windows jellegét, és nem sok különbséget fogunk a két rendszer között találni. Az Ubuntu és a Fedora például nagyon hasonlítanak a Windows-ra, és még fizetni sem kell értük. A Linux előnye az is, hogy a legfontosabb programok, mint például a Chrome, Firefox, VLC és egyéb médialejátszók folyamatos támogatottságot élveznek. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a számítógépek 5-8 év után elavulnak. Ha tehát Windows 7-et használunk még mindig, akkor jó eséllyel ideje új gép után nézni. Sok laptop, számítógép mellé jogtiszta Windows 10 szoftver érkezik, így két legyet üthetünk egy csapásra.
Ha még mindig van olyan szoftver, mely csak Windows 7-en működik stabilan (nagyon kevés), akkor érdemesebb Windows 10-re váltani és egy virtuális gépre telepíteni a Windows 7-et, majd ott dolgozni tovább a programmal. Ha pedig mindenképp marad a Windows 7, akkor egy jó antivírus elengedhetetlen. A biztonság és az adatvédelem miatt mindenképp érdemes olyan rendszeren dolgozni, melynek esetleges sebezhetőségeit folyamatosan javítják a fejlesztők. Ezért is jó a Linux, ugyanis a nyílt forráskódú rendszerrel bárki dolgozhat. Mindenesetre a Windows 7 leköszön, és hamarosan olyan státuszba lép, mint a Windows XP. Itt az ideje továbblépni és fejleszteni!