Ezeket az okostelefonokat várjuk 2020-ban leginkább a Xiaomi-tól
Kifejezetten erős évet zárt 2019-ben a Xiaomi. Az USA részéről generált óriási ellenszélben alaposan megfeneklett Huawei mögött a feltörekvő pekingi gyártó az elmúlt hónapok során egyre erősebb lett és egyre jelentősebb befolyást ért el, aminek jóvoltából több olyan terméktípust is piacra dobtak, melyek méltán váltak azonnal sikeressé és közkedveltté. Elegendő olyan modellekre gondolnunk, mint a már vezeték nélküli töltést támogató Mi 9, a középkategóriában kimagasló hardveres teljesítményt biztosító Redmi Note 8 Pro, vagy a 108 megapixeles kamerával szerelt Mi Note 10.
„Olyan termékek voltak ezek, melyek alacsonyabb árkategóriában, de mégis kimagasló minőségben tudták megszorongatni a prémium kategóriás gyártók eszközeit, az előrejelzések szerint pedig 2020-ban tovább folytatódik ez a tendencia a kínaiak részéről. Ennek megfelelően csak az okostelefonos szegmenst legalább tucatnyi újdonsággal látják el, így nekik köszönhetően tudunk majd például már 100 ezer forint alatti árkategóriában 5G-s mobilt venni” – tudtuk meg a Xiaomiszerviz.com dedikált szakértőinek tájékoztatásából.
Hogy milyen készülékeket várunk a leginkább a Xiaomi neve alatt az idén? Lássuk a várható felhozatalt!
Xiaomi Mi Note 10
Biztosak lehetünk benne, hogy 2020 első felének egyik legerősebb okostelefonja lehet a Xiaomi Mi Note 10-es készülék, mely a gyártó zászlóshajókaként alapkiadásban és Pro változatban egyaránt érkezhet. A legnagyobbak megszorongatására készülő eszköz Snapdragon 865 lapkakészletre épül fel, akár 12-16GB RAM-ot is kaphat, miközben az egészet egy 5250 mAh-s akkumulátor láthatja el a működéshez szükséges elektromossággal – méghozzá 66W-os gyorstöltési képességgel –, azaz a végeredmény a Samsung Galaxy S20-szal és társaival indulhat csatába. Ezt a kijelentést erősíti a 6,4 hüvelykes, 120Hz-es képfrissítési rátára képes, FullHD+ felbontással ellátott OLED kijelző, ami mellett a hátlapi kameraszenzorok között megtalálhatjuk a Samsung 108 megapixeles fényképezőgépét is.
Xiaomi Redmi 9
Bár mindössze pár hónapja került fel a boltok polcaira a Redmi 8, a Xiaomi azonban a háttérben máris a generációváltást tervezgeti, sőt nemcsak tervezgeti, hanem az év egyik első belépő szintű sikerkészüléke válhat belőle. A sikert a megszokott fiatalos és modern külső mellett leginkább az adja, hogy ismét versenyképes áron kapunk hozzá kiváló minőségű és erős hardvereket, ezáltal a MediaTek Helio G70-es lapka biztosítja majd az eszköz központi elemét, amiről egyelőre nem sokat tudni, de mivel a G90-es hajtja a Note 8 Pro-t, és a teljesítmény szempontjából a legritkább esetben panaszkodnak rá a tulajdonosok, így igencsak optimisták lehetünk vele kapcsolatban. A Xiaomi Redmi 9 kapcsán annyi biztos még, hogy 4GB RAM és 64GB ROM kerülhet bele az alapmodellbe, méghozzá egy 6,6 hüvelykes kijelző társaságában. Szoftveresen a telefon Android 10 operációs rendszer kaphat, méghozzá a MIUI 11 bővítésével.
Xiaomi Redmi K30 Pro
Míg a hagyományos Redmi K30-at már tavaly év végén bemutatta a Xiaomi, a hírek szerint még az idén egy továbbfejlesztett Pro változatot is elkészítenek a kérdéses modell alapján, ami túlzás nélkül fenekestül felforgathatja majd a piacot. Ennek az oka az lehet, hogy a Redmi K30 Pro elérhető árszabásban kínálna a felhasználók számára Snapdragon 865 csúcslapkával hajtott okostelefont, amihez 8GB RAM társulna, méghozzá az eddigi információk alapján 4700 mAh-s akkumulátor és 33W-os gyorstöltés társaságában, de biztosak lehetünk benne, hogy a kameraszenzorok terén sem hagy minket cserben a gyártó, visszagondolva a Redmi K30 64 megapixeles Sony IMX686-os szenzorjára. Megfelelő árazás mellett ez a készülék 2020 egyik legnagyobb sikerszériáját indíthatná útnak, ha beigazolódnak a hozzá kapcsolódó szóbeszédek.
Xiaomi Mi A4
Egyelőre nem tudni még, hogy a Xiaomi folytatja-e az Android One-ra felépített belépő szintű okostelefonok sorozatát, hiszen az Mi A3 nem igazán hozta a várt eredményeket, azonban ez nem is annyira az operációs rendszernek, mint inkább a hardvernek, főként a gyenge kijelzőnek volt tulajdonítható. Egyre több pletyka állítja azonban, hogy érkezik a Xiaomi Mi A4, melyről egyelőre annyi biztos, hogy orvosolná az A3 problémáit, és egy korrekt, ámde belépő szintű hardverre húzná rá az Android One operációs rendszer sajátosságait. Természetesen az sem kizárt, hogy a kínaiak végül úgy döntenek, hogy elengedik ezt a kategóriát, de amennyiben mégis európai megjelenés lenne belőle, azt felénk biztosan nagy figyelem övezné.
Xiaomi Pocophone F2
A Xiaomi-hoz kapcsolódó alárendelt brandek is brillíroznak majd a tervek szerint 2020-ban, ennek megfelelően a kínaiak biztosan folytatják idén a Pocophone történetét, ami nem meglepő, hiszen az első széria igazi csúcskészüléket kínált a vásárlók számára meglepően alacsony áron. Pontosan ezt várjuk a Pocophone F2-től, melyről egyelőre annyi ismert csupán, hogy idén érkezik, de a pontos specifikációiról nincsenek hírek. A pletykák és az elvásárok azonban a következőket állítják: Snapdragon 855-ös lapkakészlet, legalább 6-8GB RAM, 64-128-256GB belső tárhely, 6,2 hüvelykes AMOLED kijelző, gyorstöltővel ellátott 4000 mAh-s akkumulátor, valamint egy tripla hátlapi kamerarendszer, mely egy 48 megapixeles központi szenzorra épül fel.
Xiaomi Black Shark 3
Mivel egyre nagyobbra nő a szegmensben a mobiljátékok piaca, ezért több gyártó kínál kapcsolódó hardvereket, azaz úgynevezett gamer okostelefonokat. A Xiaomi ezen a téren abszolút az élen jár, elég csak a rendkívül sikeres, valóban a játékosok igényeit szem előtt tartó Black Shark-sorozatra gondolni, melynek harmadik generációja várhatóan még az idén megérkezik. Méghozzá a hírek szerint már az év első felében, és nem kizárt, hogy a legelső okostelefon lehet majd a piacon, mely 16GB memóriával rendelkezik – már a Black Shark 2 is 12GB RAM-ot kapott –, amihez vélhetően a legújabb Snapdragon processzort társítja majd a kínai gyártó. Az eszköz kapcsán az 5G támogatásra még mérget vehetünk, de arra is, hogy a Xiaomi megpróbálja majd a jelenlegi csúcskategória alatt tartani az eszköz árcéduláját.