Gmail beállítása: Windows Live Mail

Egy korábbi hogyanban bemutattam, hogy hogyan lehet Vista Mail-ban beállítani Gmail IMAP hozzáférésünket. Most ebben a leírásban bemutatom, hogyan lehet Windows Live Mail alatt beállítani levelezésünket. Alapértelmezetten a Windows Vistában a Vista Mail található (míg XP-ben az Outlook Express), a Live Mailt külön kell telepíteni.

Live Mail telepítése

Először töltsük le a Windows Live Mail telepítőjét a Microsoft oldaláról, majd indítsuk el. A telepítéshez legalább Windows XP SP2 rendszerünknek kell lennie, valamint a 64 bites Windows XP és a Windows Server 2003 nem támogatott).
Első lépésben el kell fogadnunk az EULA-t.

EULA elfogadása
EULA elfogadása

Majd beállíthatjuk, hogy az MSN oldala legyen e a kezdőlapunk, valamint, hogy a program küldjön e információkat a használatról a Microsoft részére. Én egyiket sem engedélyezem. Telepítés gombbal lehet tovább lépni
Első beállítások
Első beállítások

Jelöljük ki, hogy mely Live programokat szeretnénk telepíteni. Ha már valamelyik Live összetevő a gépünkön van, azt a felső részben látjuk, mint telepített komponens. Pipáljuk be a Mail-t (valamint amit még fel szeretnénk rakni) és kattintsunk a Hozzáadás a telepítéshez gombra
Összetevők kiválasztása
Összetevők kiválasztása

A telepítő elkezdi letölteni a programokat az internetről, és telepíti azokat
Összetevők letöltése
Összetevők letöltése

Ha kész a telepítés, akkor felkerül a telepített komponensek közé. Kilépéshez csak kattintsunk a Bezárás gombra.

Live Mail beállítása

Indítsuk el a Windows Live Mailt. Vista esetén csak írjuk be a Programkeresőbe, hogy Live Mail, míg Windows XP esetén a Start Menü, Programok között találjuk

IMAP hozzáférés beállítása

 

IMAP protokoll használata esetén (ellentétben a POP3-al) a levelek a szerveren tárolódnak, így ha a Live Mail-ből, ha a Gmail webes felületéről lépünk be, ugyanazokat a leveleket látjuk.
Először engedélyezni kell az IMAP hozzáférést a Gmail levelezésünkre. Ehhez jelentkezzünk be a Gmail-ba, majd a bal felső sávban lévő Beállításokra kattintsunk, és itt menjünk az Átirányítás és POP/IMAP fülre (vagy kattintsunk itt rá, és odaugrik).
És itt az IMAP-alapú hozzáférés részben, kattintsunk az Az IMAP engedélyezése rádiógombra, majd Mentés.

Gmail IMAP engedélyezés
Gmail IMAP engedélyezés

Először fel kell vennünk egy új email fiókot. Ehhez a bal oldali listában kattintsunk az E-mail fiók felvétele gombra
E-mail fiók felvétele
E-mail fiók felvétele

A varázsló első lépésként bekéri a nevünket (ez fog az email feladójánál megjelenni), valamint email címünket és jelszavunkat. Adjuk meg a programnak ezeket az adatokat, valamint pipáljuk be az E-mail fiók kézi konfigurálását
Adatok megadása
Adatok megadása

Következő lépésben meg kell adni a kiszolgáló adatait.

  • A Beérkező levelek kiszolgálójánál válasszuk ki a lenyíló listából az IMAP-ot.
  • Bejövő kiszolgálóhoz írjuk be, hogy: imap.gmail.com
  • pipáljuk be, hogy a kiszolgáló biztonságos kapcsolatot igényel
  • Bejelentkezési azonosító: Gmail e-mail címünk
  • Kimenő kiszolgáló: smtp.gmail.com
  • Kimenő kiszolgáló portja: 587
  • A kimenő kiszolgáló biztonságos kapcsolatot használ legyen bepipálva
  • A kimenő kiszolgáló hitelesítést igényel legyen bepipálva

Kiszolgáló adatai
Kiszolgáló adatai

Kész is vagyunk az adatok megadásával, kattintsunk a Befejezés gombra
Utolsó lépés
Utolsó lépés

Ezután elkezdi letölteni a leveleket a Live Mail a Google szervereiről (ez a levelek mennyiségétől és az internetkapcsolatunk sebességétől függően sokáig eltarthat)
Letöltés
Letöltés

Készen is vagyunk a beállításokkal.
Windows Live Mail Gmail IMAP hozzáféréssel
Windows Live Mail Gmail IMAP hozzáféréssel

POP3 hozzáférés beállítása

Először engedélyezni kell a POP3 hozzáférést a Gmail levelezésünkre. Ehhez jelentkezzünk be a Gmail-ba, majd a bal felső sávban lévő Beállításokra kattintsunk, és itt menjünk az Átirányítás és POP/IMAP fülre (vagy kattintsunk itt rá, és odaugrik).
Itt a Letöltés POP protokollon keresztül részben tudjuk a POP3 hozzáférést szabályozni. Kattintsunk az A POP protokoll engedélyezése minden levélre, majd válasszuk ki, hogy a Gmail mit tegyen ezekkel a levelekkel (amiket POP3-on keresztül letöltünk): hagyja a Beérkező levelek között, Archiválja, Törölje. Válasszunk belátásunk szerint.

Gmail POP hozzáférés beállítása
Gmail POP hozzáférés beállítása

Először fel kell vennünk egy új email fiókot. Ehhez a bal oldali listában kattintsunk az E-mail fiók felvétele gombra
E-mail fiók felvétele
E-mail fiók felvétele

A varázsló első lépésként bekéri a nevünket (ez fog az email feladójánál megjelenni), valamint email címünket és jelszavunkat. Adjuk meg a programnak ezeket az adatokat, majd kattintsunk a Tovább gombra
Adatok megadása
Adatok megadása

Figyelmeztet minket a Windows Live Mail, hogy engedélyeznünk kell a POP hozzáférést. Mivel már megtettük, csak nyugodtan kattintsunk a Befejezés gombra
Gmail figyelmeztetés
Gmail figyelmeztetés

Rögtön le is tölti a leveleket a Live Mail, és megjelenik a bal oldali listán a hozzáférésünk
Windows Live Mail POP hozzáférésünk
Windows Live Mail POP hozzáférésünk

66 thoughts on “Gmail beállítása: Windows Live Mail

  1. Mindent úgy csináltam, ahogy le van írva. A levelek megérkeznek, de küldeni nem tudok.
    Mi lehet a baj?
    üdv.

    1. A portokat jól írtad be? Nem valami más SMTP szerver van beállítva?
      POP3 vagy IMAP hozzáférést állítottál be?

      1. Szia!
        Először IMAP-ot, de mivel nem ment, akkor POP3-at állítottam be. Nem kézi onfigurálással csináltam, ahogy itt az ismertetőben is van.
        Sajna nem megy el a levél.
        Ezt írja ki:
        —————————————
        A kapcsolat a kiszolgálóval megszakadt.
        Tárgy ”
        Kiszolgáló: ‘smtp.gmail.com’
        Windows Live Mail hibaazonosító: 0x800CCC0E
        Protokoll: SMTP
        Port: 25
        Biztonságos (SSL): Igen
        Hiba a szoftvercsatornában: 10060
        ——————————————
        Megpróbáltam úgy is, hogy átirtam a kimenő kiszolgálót az „smtp.sajátszolgáltatóm.hu-ra”
        Ezt olvastam valahol, hogy így megjavul…..de nem lett jó.
        Az érdekes az, hogy az Outlook Express-ben teljesen tökéletesen működik. Ott is automatikus konfigurálást végeztem. Igy az smtp.gmail.com került be kimenő kiszolgálóként.
        Újra próbáltam a Liwe Mailban…eredmény : nem működik sajna.Fogalmam sincs, mi lehet a baj.
        üdv. elbest

      2. Próbáld ki, hogy az SMTP szerverhez a portot 587-re írod, mint ahogy a képen látszik.

      3. Hupsz…..figyelmetlen voltam. Átírtam, működik!:)
        Köszönöm, már rég óta kínlódtam a problémával, sokszor nekifutottam, de nem jött össze.
        Gratulálok az oldaladhoz, jó, hogy ráakadtam és még egyszer köszönöm a segítséget.
        Van még egy gondom, ami csak újabban jelentkezik és nem tudom miért.
        Mikor rákattintok a küldés fogadásra, akkor felnyílik egy ablak:
        ————————————-
        Szeretné bontani a kapcsolatot?
        A számítógép nem tud csatlakozni az internethez. Kattintson az „offline munka” gombra a számítógépre mentett internetes anyagok megtekintéséhez.
        Kattintson az „újrapróbálkozás” gombra a csatlakozás megkisérléséhez.
        Ekkor az „ujrapróbálkozás” gombra kattintok és ezután jó lesz.
        ——————————————-
        Ez korábban nem volt. Csak a Widows Live bekapcsolása utáni első küldés-fogadás-nál van így. Utána már nem.
        üdv.: elbest

  2. Hiba történt a levelezési kiszolgálóra kapcsolódáskor. A jelszó visszautasítva. Fiók: ‘gmail.com’, Kiszolgáló: ‘pop.gmail.com’, Protokoll: POP3, Kiszolgáló válasza: ‘-ERR [AUTH] Username and password not accepted.’, Port: 995, Biztonságos (SSL): Igen, Kiszolgálóhiba: 0x800CCC90, Hibaszám: 0x800CCC92
    Hiba történt a levelezési kiszolgálóra kapcsolódáskor. A jelszó visszautasítva. Fiók: ‘gmail.com’, Kiszolgáló: ‘pop.gmail.com’, Protokoll: POP3, Kiszolgáló válasza: ‘-ERR [AUTH] Username and password not accepted.’, Port: 995, Biztonságos (SSL): Igen, Kiszolgálóhiba: 0x800CCC90, Hibaszám: 0x800CCC92
    🙁 :_(
    Mi a hiba Outlook Express.

    1. Felhasználónév és/vagy jelszó nem megfelelő.
      A felhasználónév a teljes mail cím!

  3. Hello!
    Beállítottam ahogy írva volt, de nem tudok e-mailt küldeni.
    Azt írja,hogy Ismeretlen hiba történt. Tárgy ‘Jelentkezés a(z) ‘ Havasgépkezelő’ pozícióra’, Fiók: ‘imap.gmail.com’, Kiszolgáló: ‘smtp.gmail.com’, Protokoll: SMTP, Port: 587, Biztonságos (SSL): Igen, Hibaszám: 0x800CCC0B
    Kérlek segíts, ha tudsz!

    1. Nincs valami tűzfalad ami nem engedi az 587-es porton történő kapcsolatot?
      Próbáld ki, hogy az SMTP szervernek nem 587, hanem 465-es portot adsz meg.

      1. Sajna így sem jó.Bejelentkezésnél ezt írja:A(z) „[Gmail]” mappa fejléceinek letöltése nem fejeződött be. „[Gmail]” kijelölése sikertelen az IMAP-kiszolgálón. Megpróbálhatja frissíteni a mappalistát az IMAP-kiszolgálóval való szinkronizálás érdekében. Fiók: ‘imap.gmail.com’, Kiszolgáló: ‘imap.gmail.com’, Protokoll: IMAP, Kiszolgáló válasza: ‘Unknown Mailbox: [Gmail] (Failure)’, Port: 993, Biztonságos (SSL): Igen, Hibaszám: 0x800CCCD2

      2. Milyen verzióval próbálod, milyen OS-en? (Súgó > Névjegy)

      3. És a Live verziója? (amúgy ez egy nem végleges Vista, ez is okozhat bajt)

  4. Szia!
    Működik minden, mégis leveleket akar fogadni a mail program, amikor nincsenek is, és hibaüzenetet küld. Egyedül csak az nem megy, hogy a live mail-el nem tudok törölni leveleket úgy, hogy azok kitörlődjenek a gmail-ből is.
    Nem küldhetők vagy fogadhatók üzenetek a következő fiókban: Gmail (…………..) (1). A(z) „[Gmail]” mappa fejléceinek letöltése nem fejeződött be. „[Gmail]” kijelölése sikertelen az IMAP-kiszolgálón. Megpróbálhatja frissíteni a mappalistát az IMAP-kiszolgálóval való szinkronizálás érdekében.
    Kiszolgáló válasza: Unknown Mailbox: [Gmail] (Failure)
    Kiszolgáló: ‘imap.gmail.com’
    Windows Live Mail hibaazonosító: 0x800CCCD2
    Protokoll: IMAP
    Port: 993
    Biztonságos (SSL): Igen

  5. Helló! azt szeretném kérdezni hogy a windows live mail-ba a freemail-t is be lehet importálni ? tehát hogy windows mail-on keresztül lássam a freemail-os leveleket? köszönöm a válaszokat…

    1. Igen, be lehet. A freemail oldalán valószínűleg le van írva, hogy milyen paramétereket (POP3 szerver, stb) kell megadni.

  6. Köszönöm a választ , de én nem találom sehol ezt a beállitást a freemail oldalán már próbáltam a bejövő kiszolgálót pop3.freemail.hu a kimenőt smtp.freemail.hu-val imap-al is próbáltam de semmi.
    ha tudsz légyszives segits!

    1. http://help.freemail.hu/index.php?method=1&cid=5

      A bejövő levelek kiszolgálója (POP3) freemail.hu, a 110-es porton.
      A kimenő levelek kiszolgálóját az internetkapcsolatot biztosító szolgáltató adja, itt tehát saját szolgáltatód SMTP szerverét kell megadnod. Ha nem tudod ennek a nevét, fordulj szolgáltatód ügyfélszolgálatához.

      IMAP nincs freemailnál.

  7. Nagyon köszönöm….sikerült a kimenőmmel volt gond most már jó..jó egészséget….

  8. Szia!
    A gmail-est sikeresen beállítottam, de szeretném a postafiokos e-mail címemet is felvenni a Live Mail-be.
    Köszi a segítséget!

    1. most látom, hogy ez a postafiok.hu Google Apps-ot használ. Ez esetben mindent ugyanúgy kell beállítani mint Gmail esetén, csak a felhasználónév a teljes email cím lesz (tehát valaki@postafiok.hu).
      Plusz ugyanúgy engedélyezni kell a Beállításoknál az elérést.

  9. Szia!
    Outlook Express-t szeretném beállítani t-mobile-os mobilnettel, de ezt az üzenetet írja ki:
    ————————————————————–
    A kapcsolat a kiszolgálóval megszakadt. Fiók: ‘mail.signs.hu’, Kiszolgáló: ‘mail.mobile.hu’, Protokoll: SMTP, Port: 465, Biztonságos (SSL): Nem, Hiba a szoftvercsatornában: 10061, Hibaszám: 0x800CCC0E
    ————————————————————–
    igazából az SMTP kiszolgálóhoz már sok mindent kipróbáltam és ez tűnik jónak, csak nem tudom, hogy pl. milyen portot használjak, de ha bármi hibát látsz a fentiekben, kérlek segíts!!!
    Köszi: Remedios

  10. Hello!
    Segítséget szeretnék kérni. Ugyanis… a gmail működik. Jól beállítottam. Utána megpróbáltam ugyanezt megcsinálni a freemail-es címemmel is, de ott már gondok voltak… POP3 a bemenő: mail.freemail.hu 110 kimenő: mail.sajátszolgáltató.hu 25
    Mi lehet a probléma? Ugyanis a leveleket behozza, de utána nem frissíti normálisan és küldeni sem tudok… Hogy tudnám kijavítani a problémát?
    Előre is köszi a segítséget…
    Gidu

  11. Nem ír ki hibát. Egyszerűen csak berakja a postázandóba, és nem küldi el. Nem kéri le az új mail-eket. Nem frissít. És mikor betölti legelőször, akkor is csak a bejövőket.

    1. a küldés/fogadás gombra ráböktél? milyen neted van? ADSL? ott lehet gond, hogy nem tárcsázol be előtte.

  12. Rögtön falhoz csapom a gépet!
    Láttam, hogy más is küzdött ezzel a problémával, én is átállítottam a portot, de se 25-el, sem 587-el nem müküdik…
    Ha valakinek van ötlete… Légyszi! Minden megy csak a küldés nem… Már a baltát lengetem a fejem fölött…!
    A kapcsolat a kiszolgálóval megszakadt.
    Tárgy ‘teszt’
    Kiszolgáló: ‘smtp.freemail.hu’
    Windows Live Mail Hibaazonosító: 0x800CCC0E
    Protokoll: SMTP
    Port: 587
    Biztonságos (SSL): Nem
    Hiba a szoftvercsatornában: 10060

    1. A legtöbb internetszolgáltatónál szűrve van az SMTP port, ezt ki kell kapcsolni (különben csak a szolgáltató SMTP szerverét éred el).
      Viszont freemail esetén is a szolgáltatód SMTP szerverét érdemes használni.

  13. van arra valami trükk, vagy progi, hogy hogy tudom megnézni? ugyanis albérletben vagyok és nem tudom ki a szolgáltató…

  14. Sziasztok!
    Off leszek, bár nem teljesen. Légyszi, valaki aki csinált már ilyet, írja le, hogyan kell a hotmailes leveleimet a gmailes postafiókomba átirányítani, outlokk vagy más levelezőprogram nélkül! Simán a gmailből szeretném látni a hotmailes címemre küldött leveleket 🙂 Örök hála 🙂

  15. Hát csak nem akarja az igazságot. Feladom egyenlőre… De azért köszi a segítséget mindenkinek!!! Most úgysem lényeges egyenlőre… Majd később nekifutok, megint. Mégegyszer kössz és további szép napot!

  16. Légyszi, valaki aki csinált már ilyet, írja le, hogyan kell a hotmailes leveleimet a gmailes postafiókomba átirányítani, outlokk vagy más levelezőprogram nélkül! Simán a gmailből szeretném látni a hotmailes címemre küldött leveleket Örök hála

    1. Nem biztos, hogy lehet ilyet (nem mindenkinél van ilyen opció).
      Ha lehet, akkor a jobb sarokban lévő Beállítások > További beállítások. Aztán itt a Üzenetek továbbítása másik e-mail fiókba opció.

  17. Hellósztok!
    Minden faszán működik (tudok kküldeni, fogadni), viszont mint ahogy már mások is írták azt dobja ki, hogy:
    Nem küldhetők vagy fogadhatók üzenetek a következő fiókban: Gmail (****). A(z) „[Gmail]” mappa fejléceinek letöltése nem fejeződött be. „[Gmail]” kijelölése sikertelen az IMAP-kiszolgálón. Megpróbálhatja frissíteni a mappalistát az IMAP-kiszolgálóval való szinkronizálás érdekében.
    Kiszolgáló válasza: Unknown Mailbox: [Gmail] (Failure)
    Kiszolgáló: ‘imap.gmail.com’
    Windows Live Mail hibaazonosító: 0x800CCCD2
    Protokoll: IMAP
    Port: 993
    Biztonságos (SSL): Igen
    Ha valakinek lenne vmilyen ötlete ezzel kapcsolatban, mert nem derült ki számomra innen, hogy mi lehet a hiba és ki, hogy orvosolta. Vagy egyszerűen állítsam be még POP3-ra is?
    Köszi előre is!

    1. Ez egy Microsoft bug: http://mail.google.com/support/bin/answer.py?hl=en&answer=82361
      Esetleg: Eszközök menü, fiókok, menj be a Gmail hozzáférés tulajdonságaiba, majd itt az imap fül, és a gyökérelérés (root folder tab angolba, nincs előttem magyar live) írd be, hogy [Gmail] (szögletes zárójelbe)
      mentsd el, majd a levelezőben a bal oldali oldalsávban kattints jobb egérgombbal a gmail hozzáférésre, válaszd az imap mappákat, majd resetel a listát (lista alapértelmezésre, talán a magyar opció neve)

  18. Kössz a választ, eddig még sajna nem volt időm kipróbálni, de ma már hátha…
    Még egyszer kössz.

  19. Sziasztok !
    Nagyon jó ez az összeállítás, így képekkel illusztrálva, de sajnos nekem nem segített, igaz én freemail-hez próbálkoztam. Esetleg ha tudna valaki segíteni freemail-hez, azt nagyon szépen megköszönném !

  20. Sziasztok!
    Átolvasgattam az írásokat, de a problémámra sajna nem találtam megoldást! Röviden leírva…
    T-Mobilos stick-en keresztül netezek….
    Egy ideje nem sikerül a Windows Mail-el üzenetet küldenem, (amelyiket hosszabb ideig küldené – csatolt fájl miatt), egy idő után azt írja ki, hogy:
    A kiszolgáló (SMTP) 60 másodperce nem válaszol, vár még 60 másodpercig?
    majd a várakozást leállítva…:
    Tárgy ‘Önéletrajz küldése…..’, Fiók: ‘….f levelezése’, Kiszolgáló: ‘mail.t-email.hu’, Protokoll: SMTP, Port: 25, Biztonságos (SSL): Nem, Hibaszám: 0x800CCC19
    – ezt az hibaüzenetet kapom.
    Telepítve van a gépemre a Thunderbird is…eleinte azzal ment a levelezésem, de itt kezdődött a fent említett probléma…majd átnyergeltem a Windows Mail-re…egy darabig küldött …aztán egyre ritkábban…és most már egy üzim sem megy át, melyhez csatoltam fájl-t (önéletrajzot többségében)
    Végső elkeseredettségemben felraktam a The Bat! nevű levelezőprogit de az is megáll az üzenetküldés közben…kb. 30-40 %-nál.
    Kerestem már mindenhol megoldást a hibára, de sajnos működő segítséget nem kaptam sehol.
    Ui.: átírtam a t-email-es smtp-t a gmail-es smtp-re a leírt beállításokkal, de ugyanaz a probléma.
    A vírusírtóm ESET Smart Security 3.0.650.0 (külföldi olalon erre is gyanakodtak)
    Segítségedet előre is köszönöm!!!

  21. Szia! próbáltam kikapcsolni, de akkor sem mentek el a levelek, és kilőttem az msconfigból is a vírusírtót, de eredménytelen a levélküldés…

  22. sziasztok…
    nos elnézést, lehet hogy nem fejtettem ki elég böven, de nekem is freemailes beállitásra lett volna szükségem,windows live mailhoz. a fentiekböl kiszürtem a dolgokat sikerült is valamennyire, mert a leveleket megkapom csak küldeni nem tudok. ezt irja:
    A kiszolgáló nem támogatja az SSL kapcsolatot.
    Tárgy ‘kod’
    Kiszolgálóhiba: 250
    Kiszolgáló válasza: 250 AUTH=LOGIN
    Kiszolgáló: ‘smtp.vodafone.hu’
    Windows Live Mail hibaazonosító: 0x800CCC7D
    Protokoll: SMTP
    Port: 25
    Biztonságos (SSL): Igen
    ha esetleg tudnál segiteni, azt megköszönném !

  23. Üdw!
    Nem tudom jó helyre írok e, de hátha volt másnak is a hozzám hasonló problémája. Windows live mail programot használtam 1 évig hibamentesen, majd 3 hónap kimaradt az életemből net nélkül. A minap indítanám el, és a következő hibaüzenetet kapom: „A windows live mail indítása sikertelen!” „Nem tudta megnyitni az üzenettárolóját” 0x80070002 hibaszám.
    Próbálkoztam felfrissítéssel, változatlan maradt minden.
    Segítséget megköszönném!

  24. [re=2535]Gaga[/re]: Elvileg akkor ír ki ilyet, ha tele van a lemez, ahová a mailokat menti. Vagy nincs elég memória.
    Esetleg telepítettél Google Toolbar-t, ez esetben ez egy bug.
    Milyen vírusirtód van? Mert azok közül is van egy kettő ami okoz kellemetlenségeket (pl. Norton 360)

  25. Kedves Charlie!
    Köszönöm gyors válaszodat. Memória most lett bővítve 2gb-ra, lemezzel nincs gond. Böngésző toolbarokat sosem telepítek.
    De! 🙂 Norton 360-om van, igaz az 3 hónappal ezelőtt is fent volt, és azelőtt sem volt gondja a windows maillel.
    Ha ezek után tudsz még valami ötlettel szolgálni, továbbra is megköszönném!

  26. Szia!
    A Windows Maillel IMAP-en keresztül használom a Gmail fiókom. Be lehet állítani úgy a dolgot, hogy ne töltögesse le a levelet a gépre, hanem közvetlenül a szerverre dolgozzon? Hogy ne kelljen minden levelet 2x törölni stb.

  27. Ja… Igen… Közben rájöttem.
    Kicsit át kellet variálnom a mappákat.
    Ha nem a hagyományos törléssel törölöm, hanem áthúzom a KUKA mappába ami ugyan nem azonos a TÖRÖLT ÜZENETEK mappával, akkor működik a dolog.
    Köszi a cikket.Hasznos volt!
    Üdv:CERO

  28. Sziasztok4 Az a problémám, hogy majdnem mindent sikerült beállítanom, a bejövő üzeneteket úgy ahogy beolvassa, de sajna küldeni nem tudok, hanem a küldendő üzenetet beteszi a „postázandó üzenetek” mappába, hibaüzenetet pedig nem ír ki. Nem tudok rájönni mi a hiba, és azt sem értem, ha küldök üzenetet és netán elküldené akkor hogyan tudom azt beállítani, hogy meik legyen a kimenő üzenetek alapértelmezettje.
    Freemail-ről szeretném küldeni a windows live mail-en keresztül úgy, hogy Vodafone a szolgáltatóm.
    Légyszi segítsen valaki!!!!

  29. [re=2619]charlie[/re]: [re=3518]SZISZÓ[/re]:
    Szia Tudnál-e segíteni nekem egy Windows Live Mail-es fermerülő problémával kapcsolatban? A probléma a következő: freemail-es vagyok és vodafonos mobilnettel rendelkezem. A Live Mail segítségével minden levelemet megkapom, ám de küldeni nem tudok. Azt írja ki hibaüzenetként, hogy :
    Az üzenet elküldése sikertelen, mert a kiszolgáló visszautasította a feladó e-mail címét. A feladó e-mail címe a következő volt: „snecc@freemail.hu”.
    Tárgy ”
    Kiszolgálóhiba: 530
    Kiszolgáló válasza: 530 Authentication required
    Kiszolgáló: ‘smtp.vodafone.hu’
    Windows Live Mail Hibaazonosító: 0x800CCC78
    Protokoll: SMTP
    Port: 25
    Biztonságos (SSL): Nem
    Előre is köszönöm a segítségedet!
    Üdv: Sziszó

  30. be kell állítani,hogy a vodafone smtp szervere felé authentikálva küldje a leveleket.

    Biztosít a Vodafone SMTP szervert?
    Igen. Az igénybevételéhez aktiválni kell a Vodafone Mail szolgáltatást. A szerver címe smtp.vodafone.hu. A használatához meg kell adni a felhasználói nevet és a jelszót. Ezeket a Vodafone Mail szolgáltatás aktiválásakor küldi el a rendszer SMS-ben

  31. [re=7703]charlie[/re]:
    Köszönöm a választ!
    Bár sikerült mindent beállítanom a wodafon mail-nál, jelszót is kaptam, azomban a leveleket még mindig nem akarja elküldeni a Windows Live Mail-on keresztül, hanem a levelet berakja a „küldendő levelek” mappába. Viszont azt nem tudom, hogy hol kell beállítanom azt, hogy authentikálva küldje a leveleket az vodafone smtp szervere felé…..
    Így az előzőleg leírt problémám is még mindig fenn áll.
    A további segítséget is előre köszönöm!!!
    🙂

  32. fiokon jobb egérgomb, tulajdonságok, és az smtp beállításoknál néz körül.

  33. Jó kis alkalmazás ez a Windows Live Mail, meg a többi is ebben a Live csomagban.
    Sajnos egy gondom mégis van vele és ez nem a beállításokról szól, nem tudom melyik ingyenes vírusirtót használjam hozzá AVG vagy Avast. Melyik támogatja.
    Egyszerűen nem találok rá megfelelő választ a Nod 32 kivételével, de az számomra luxus lenne.

  34. sziasztok!
    én ezt a tutorialt teljesen ugyanígy megcsináltam (gmail), és ha küldök valamit az sosem megy el. ha szinkronizálok,akkor meg kiírja,hogy rossz az stmp port. mindegyik porttal próbáltam,de mégsem. egyébként 2 éve ezt a progit használom hotmail-el.
    köszi

  35. sziasztok!
    Nekem beállítási problémám van. Minden beérkező levelem 3x jelenik meg. Hol lehet beállítani, hogy egy levél 1x szerepeljen? Nagyon idegesítő:(
    Várom a segítséget!
    Köszi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .