Hogyan ismerd fel a hamis gyújtógyertyát?

gyújtógyertya

A gyújtógyertya gondoskodik arról, hogy a motorban összesűrített benzingőzt begyújtsa. Mint minden folyamatos használatban levő alkatrész esetében, a gyújtógyertyánál is fontos az időnkénti csere. Rendszerint sokáig hibátlanul működik, viszont mivel időnként cserélni kell, ezért alapvető alkatrésznek számít, melyből világszerte rengeteg fogy. Ugyanakkor érdemes tisztában lenni azzal, hogy ennek megfelelően hamisítják is.

30 ezer kilométerenként csere

Ha a motor nem indul, akkor elsőként a gyújtógyertyára érdemes gyanakodni. Az ilyen kellemetlen meglepetések elkerülésének érdekében fontos, hogy a megfelelő időközönként sor kerüljön az alkatrész cseréjére. A szakemberek szerint ezt átlagosan minden megtett harmincezer kilométer után érdemes elvégezni. Tény azonban, hogy az autótól és a gyertya minőségétől is függ ez a szám. Ha kiváló minőségű gyertyák mellett döntünk, akkor akár százezer kilométert is gond nélkül kibírnak azok. Célszerű azonban legalább évente ellenőrizni azokat, és ha az elhasználódás jelei mutatkoznak rajtuk, akkor ne várjunk a cserével.

Otthon vagy szerelőnél?

A gyújtógyertyák cseréje kétségkívül némi tapasztalatot követel meg. Mivel azonban néhány alkatrészt biztosan el kell távolítani ahhoz, hogy hozzáférjünk a gyertyákhoz, így ha kevésbé értünk az autószereléshez, akkor bízzuk inkább megbízható szakemberre a feladatot. A gyertyák rendszerint olcsón elérhetőek, azonban még így is meggondolandó, hogy milyen fajta mellett döntsünk. Mivel alapvető szükségességű alkatrészről van szó, így annak megbízhatósága is kiemelt jelentőséggel bír. A hamisítványok és a színvonalon aluli eszközök gyorsan megmutatják hiányosságaikat.

Gyújtáshiba, indítási problémák

 

Ha gyújtógyertyák cseréje után hamarosan lerobban az autó, az biztos jele annak, hogy nem megfelelő helyről szereztük be az alkatrészt. A motor ilyenkor nem veszi megfelelően a gázt, a műszerfal hibajelzésekkel üzen, és újraindítás esetén is csak egyenetlen motorjárás tapasztalható. A hibakód-kiolvasás folyamata is sokat segíthet a probléma feltérképezésében. A gyújtáshiba arra utal, hogy nem zajlik le az égésfolyamat, vagy akár égéskimaradás is észlelhető. Hiába próbálkozunk ilyenkor a gyertyák ismételt visszaszerelésével, a helyzet nem fog javulni. Akár endoszkóp-kamerás vizsgálat is szükségessé válhat ahhoz, hogy ténylegesen kiderüljön, milyen különbség van a cserélt és a már korábban használt gyújtógyertyák között.

Hamis gyújtógyertyák meglepően olcsón

A hamis gyújtógyertyák esetében gyakori, hogy a márkajelzés halványabban szerepel, és hiányzik a gyári beütéssel elhelyezett kód. Ha a menetalátétet egyszerűen le tudjuk tekerni, akkor biztosan nem megfelelő az alkatrész minősége. Persze korántsem mindegy, hogy honnan szerezzük be a szükséges alkatrészt. A rexbo.hu tapasztalatai azt mutatják, hogy a meglepően olcsón beszerezhető, rendszerint Kínából származó gyertyák általában hamisak és használatuk akár motorkárokat is okozhat. A megbízható szakáruházakból, szaküzletekből beszerzett gyújtógyertyák gyári, cikkszámmal ellátott dobozban vannak. A hamisak ezzel ellenben nem eredeti csomagolásban érkeznek, s már ennek gyanúsnak kell lenni. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy honnan, mennyiért és főleg milyen alkatrészt szerzünk be, majd szereljük be a gépjárműbe. A takarékoskodás természetes cél, de megfontolandó, hogy kockáztassuk-e ilyen módon az autó egyéb rendszereinek optimális működését.
A korszerű gyújtógyertyák gyakran a 90-120 ezer kilométeres élettartamot is elérhetik. A termékleírásban megtalálhatjuk az ellenőrzés és a csere javasolt időtartamát. Amennyiben a motor kihagy, rángat, elveszíti megszokott erejét, akkor mindenképpen ajánlott az ellenőrzés és a gyújtógyertyák kicserélése. Ne azon igyekezzünk, hogy épp ezen a viszonylag olcsó tételen spórolunk, annak ugyanis további meghibásodások és kellemetlen meglepetések lehetnek a következményei.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .