Hogyan juss hozzá ingyen a Windows 10-hez?

Nem kérdéses, hogy mindenki várja a Windows új üdvöskéjét, viszont akik ügyesek és gyorsan léptek, akár már hónapokkal ezelőtt is kipróbálhatták, méghozzá teljesen ingyen! Legtöbben persze arra számítottak, hogy a nyolcas verzió után a 9-es következik majd. Ez viszont nem így lett. Ahogy előző cikkünkben is említettük, Windows 10 lesz a következő, viszont Windows 11 soha nem lesz.

Emlékszünk még a klasszikus Windows háttérre?
Emlékszünk még a klasszikus Windows háttérre?

Ha érdekelnek a részletek, olvasd el a témához tartozó cikkünket! Na de visszatérve a tízes verzióra, annyit mindenképp érdemes tudnunk, hogy a rendszer sokáig még fejlesztés alatt állt, amit akár Te is ingyenesen letölthettél.
Ez persze még csak egy un pre-beta verzió volt, ami meglehetősen sok hiányossággal rendelkezett, így érdemes volt óvatosan eljárni vele. Éppen ezért nem volt jó ötlet olyan gépre telepíteni, ami napi használatban van, ugyanis ha bármi hiba adódik, az akár komoly adatveszteséggel is járhat. Persze annyira nem kellett rettegni, de ahogy a közmondás is tartja: „Jobb félni, mint megijedni” Mára már viszont könnyedén letöltheted a ”végleges” verziót is, méghozzá magyar nyelven. Hogy milyen hardver követelményei vannak a rendszernek?
Nem csak kékben, hanem pirosban is!
Nem csak kékben, hanem pirosban is!

Ne aggódj, nem kell hozzá erős vas. A minimum 2GB RAM, 1 GHz-es proci és nagyjából 16GB szabad terület. Fontos viszont, hogy a Windows 10 kizárólag olyan gépekre megy fel, amelyeken előzőleg már volt valamilyen Windows, visszamenőleg a Vista-ig. Hogy mit kapsz az új rendszerrel? Ismét lesz Start menü, de emellett számtalan virtuális asztalt is létrehozhatsz majd, szinte mindent testre szabhatsz, s így olyanná alakíthatod a rendszert, amely leginkább megfelelő számodra.
Windows10_desktop
Persze mindezt bizonyos határokon belül. A hivatalos megjelenés július 29, viszont már most is letölthető a szoftver, így akinek nagyon sürgős, az pillanatok alatt szert tehet a legújabb, s egyben utolsó Windowsra. Bizonyára a következő hetekben meglehetősen sok tapasztalat érkezik majd az új rendszerről, s ezekről igyekszünk majd időben beszámolni az olvasóink számára!
Tudtad, hogyan készült a Windows 10 logója?

Aki már telepítette, és boldogan használja, megtenné, hogy bekommenteli? Döntsük el együtt, tényleg olyan nagy durranás-e?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .