Home / Windows 8 / Hogyan telepítsük a windows 8-at usb-ről?

Hogyan telepítsük a windows 8-at usb-ről?

Akárhány laptopot vásárolok állandóan azzal a problémával nézek szembe, hogy a DVD-író könnyen megadja magát. Így aztán legújabban már direkt olyan gépet néztem ki magamnak, amiben nincs egyáltalán optikai meghajtó. De egész biztos vagyok benne, hogy sokunk vagyunk így, hogy az usb korában a DVD, CD kombó kicsit idejét múlja.

Ezért is kíváncsi voltam, hogy a most megjelenő windows 8 mennyire telepíthető könnyen usb-ről. Annak ellenére, hogy személy szerint többet vártam a nagy izgalommal, ám meglehetősen visszafogott médiafelhajtással készülő windows 8-tól.

Számomra a meglepetések inkább a kinézetben és a kezelőfelületben szembetűnőek, ám azon túl, hogy a gyártó állítása szerint nem lett nagyobb gépigényű, mint a win 7, a windows 8 belsejében egetverő újítással nem találkoztam.

De lássuk, hogyan telepíthetjük usb-ről?

Igaz egy szabadon letölthető verziót tudtam csak kipróbálni a windows 8-ból, bár olvastam olyat, hogy már kiszivárgott a végleges verzió is.

Legalább 4 GB vagy annál nagyobb kapacitású pendrive-ra van szükségünk, főleg, ha 64 bites verziót szeretnénk telepíteni, valamint egy windows 7 USB tools-ra, amit internet szerte letölthetünk, na és persze egy működő számítógépre.

Első lépésként telepítsük a windows 7 usb tools-t, a felugró ablakban válasszuk ki, hogy windows 8 32 bit vagy 64 bites változatot szeretnénk telepíteni.


A pendrive csatlakoztatása után válasszuk ki a megfelelő eszközt, ami értelemszerűen az „USB device” lesz.

Ezután nincs más dolgunk, mint várni, míg elkészül a formázás és felmásolásra kerülnek a windows 8 fájlok.

Ezután újra lehet indítani a számítógépet, majd bootoláskor az usb-t kiválasztva, a telepítési lépéseken végig zongorázva sokkal gyorsabban feltolhatjuk a windows 8-at, mintha a hagyományos optikai meghajtóval tennénk. Köszönhető a flash alapú meghajtónak.

 

Szerző czcsanad

Olvastad?

Hogyan hozzunk létre ISO fájlt egy CD-ről vagy DVD-ről? (1. rész) Windows

Egy ISO fájl egy komplett másolatát jelenti egy CD-nek vagy DVD-nek egyetlen fájlba tömörítve, ezáltal …

2 hozzászólás

  1. Egyetemisták MSDN hozzáféréssel nyugodtan használják ezt:
    http://en.congelli.eu/prog_info_winusb.html

    1) iso kiválaszt
    2) telepít
    3) kész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát Adatkezelési tájékoztató és felhasználási feltételek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás