Jó ötlet váltani a Windows 10-re? – 2. rész

Mivel a Windows 8 nem éppen a legjobban sikerült operációs rendszere volt a Microsoft-nak, a felhasználók hamar megörültek, amikor elérkezett a Windows 10 megjelenésének híre. Az operációs rendszer már elérhető egy ideje. Nézzük meg miért érdemes váltani!
 
Microsoft fiók
A Windows 8-ban a bejelentkezéshez szükség volt egy Microsoft fiókra, mivel ezen keresztül léptünk be a helyi Windows rendszerbe. A Windows 10-ben ismét lehetőségünk van hagyományos felhasználói fiókok létrehozására azzal az e-mail címmel, amellyel csak szeretnénk. Természetesen, ha szeretnénk igénybe venni a Microsoft által biztosított funkciókat a OneDrive-nál, akkor viszont a Microsoft fiókunkat kell használnunk.
windows8-min (1)

Sok új funkció
Az egyik legjobb új dolog a Windows 10-ben a Virtuális Asztal. Mit is takar ez? A TaskView(feladat megtekintő) módban létrehozhatunk több munkaterületet is a Windows 10-en belül. Másképp fogalmazva, több asztalt is kreálhatunk és szabadon váltogathatunk közöttük, mintha különböző képernyők volnának. Ami még jobb, hogy a SnapAssist funkció segítségével különböző ablakokat is létrehozhatunk, amelyek a képernyő felét foglalják le, de negyedelhetik is azt. Ezekkel a hasznos funkciókkal teljes mértékben testreszabhatjuk a munkafelületünket, amire az eddigi operációs rendszerekben ilyen szinten nem volt lehetőség.
task-min
Hasznos bónuszok játékosok számára
A gamerek számára igencsak jó hír, hogy a Microsoft számos hasznos funkciót épített a Windows 10-be, amelyek jobbá teszik a játékos élményt. Lehetőség van játékok közvetítésére az Xbox One-ról a számítógépünkre (kiváló megoldás, hiszen így mások is nézhetik a gameplay-t), amely igencsak praktikus. A PC Game DVR program segítségével már rögzíthetjük is a játékmenetet, valamint megérkezett a DirectX 12 támogatás is, amely sokkal jobb teljesítményt és fejlesztéseket biztosít a grafikus kártyák számára. A Windows 10 tehát e téren is remekel.
 
Személyes adatok
Sokan teszik fel a kérdést: De mi a helyzet a személyes adatokkal? A Windows 10 megjelenésekor sokan úgy gondolták, hogy a Windows 10 nagyon beférkőzik a személyes terünkbe és igazuk is volt. A Microsoft nem csak ösztönözte az embereket, hogy váltsanak Windows 10-re, hanem konkrétan kényszerítette őket. Ennek az oka az adatgyűjtés volt. A Windows 10 rengeteg adatot gyűjt a felhasználóról, ez azonban azért szükséges, hogy egy személyre szabott operációs rendszert kapjunk, így végül is nem olyan rossz dolog ez.
cortana_2
Hibák a Windows 10-ben?
A Windows 8 után az emberek jogosan szkeptikusak kicsit az új operációs rendszerrel kapcsolatban, hiszen a Windows 8 tele volt bugokkal, hibákkal és teljesítménybeli problémákkal is. A Windows 10 sem volt tökéletes az induláskor, azonban mérföldekkel jobb volt, mint a 8. Jó hír azonban, hogy mára már ezek az apróbb hibák is ki lettek javítva és egy stabil operációs rendszer áll a rendelkezésünkre. Ha szeretnénk optimális teljesítményt, akkor használjuk a legfrissebb drivereket és telepítsük mindig a frissítéseket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .