Könnyen elérhető PDF szerkesztő program típusok

pdf szerkesztő program

Egy olyan digitális korban, mint a mostani igen komoly jelentőséget kap a PDF szerkesztő program célszerű alkalmazása több szempontból. De mi is az a PDF pontosan és honnan indult el? Milyen célja van és ki készítheti el?

Ez a 3 betű nagyon komoly múlttal rendelkezik, ami alapjaiban formálta át a szöveges dokumentumok kezelésének módjait. A technológia pedig folyamatosan fejlődik és hála az újuló digitális rendszereknek, már egyre több ember részére elérhetővé válik. A hétköznapokban ugyanúgy szükség lehet a PDF szerkesztése, olvasása, letöltése, mint a szakmai világban.

Nem csak profi informatikusok dolgoznak ezzel a file formátummal, hanem tanárok, diákok és jóformán bárki, aki információt keres az online térben. Ha pedig letölt egy dokumentumot, akkor azon már egyszerűen módosíthat, ha ismeri annak a módját. Amennyiben pedig nem, akkor tartson velünk és tudja meg mi a teendője.

Mi az a PDF és honnan indult?

 

Mielőtt még a PDF szerkesztés online metódusait felvázolnánk, induljunk el úgymond a kályhától. Nem célunk túl részletekbe menő, unalmas szakmai szöveget készíteni és a múltban vájkálni, de azért vannak olyan alapvető dolgok, amikkel fontos tisztában lenni.

A PDF rövidítés a Portable Document Format szavak kezdőbetűjéből tevődik össze. Ez nem más, mint az Adobe Systems által kifejlesztett, dokumentumok tárolására alkalmas fájlformátum. Dr. John Warnock 1991-ben indított el a papír alapú dokumentumokról való áttérést digitális formában és tette mindezt Camelot Project néven.

A cél egyszerűen annyi volt, hogy bárki akármilyen alkalmazás dokumentumait képes legyen rögzíteni, majd pedig ezeket megtekinthesse és nyomtathassa. Az eredmény mára kézzelfoghatóvá vált, ugyanis a PDF számos dologra alkalmassá vált többek között szövegek, képek, ábrák megjelenítésére eszköz- és felbontásfüggetlen módon.

Ezért előnyös a PDF formátum

A PDF file megfelel az elektronikus dokumentumcserére vonatkozó ISO 32000 jelzésű, nyílt szabványoknak minden tekintetben. A dokumentumok 1-től akár több 1000 oldalig terjedhetnek.

pdf szerkesztő

Elláthatók a szövegek képekkel, ábrákkal, interaktív beviteli mezőkkel, nyomógombokkal, hivatkozásokkal, de még létrehozhatók elektronikusan kitölthető űrlapok is ilyen módon. Teljesen jogdíjmentesen kreálhatók és továbbíthatók, olvashatók. Kezdetben még a módosítás okozhatott némi problémát ezen a területen, de ma már ez sem jelent gondot.

PDF szerkesztése vagy létrehozása

A PDF egy bevált formátumtípus, amit azonnal lehet nyomtatni, olvasni. A Wordal szemben már egy fix dokumentumot kap meg, ami küldés során képtelenk átíródni az egyes operációs rendszerek miatt, így biztosan nem vesznek el adatok, keverednek össze szavak és hasonlók. Ami viszont nehézkes az a PDF szerkesztése, létrehozása. Vagy mégsem?

Az Adobe a fizetős Adobe Acrobat DC szoftvert ajánlja erre a célra. Továbbá a Microsoft 365-be ágyazott PDF-eszközökkel minden nehézség nélkül átalakíthatja Microsoft Word-dokumentumait, Excel-fájljait vagy PowerPoint-bemutatóit a későbbi munkafolyamatokat nagyban leegyszerűsítő PDF-fájlokká. Ezek viszont költségekkel járnak együtt.

Amennyiben nincs szüksége, úgymond ipari mennyiségű PDF szerkesztésére, akkor érdemesebb az alternatív utakat keresnie erre a célra.

Szerencsére az internet világában már több PDF szerkesztő online vagy letölthető formában áll rendelkezésre és bőven elég megoldásokat kínál arra, ha csak kivágni szeretne szövegrészeket, esetleg minimális módosításokat végezni, esetleg néhány új ábrát, képet beszúrni.

pdf szerkesztés

Az alábbiakban ismertetünk néhány olyan alkalmazást, amikkel a PDF szerkesztés online akár azonnal kezdetét veheti.

Egyszerűen kezelhető PDF szerkesztő program típusok

Sikerült megszerezni olyan PDF dokumentumokat, amik hasznos információkat rejtenek az Ön részére. Esetleg a már elkészült anyagot kell hirtelen módosítania egy másik gépen, akkor itt van néhány Windows 10-en futó olcsón, ingyenesen vagy akár teljesen online használható megoldás, amik közül szemezgethet.

Wondershare PDFelement

 Ebből az Acrobat DC alatt futó PDF szerkesztő program típusból Windows és Mac változat egyaránt elérhető. Letölthető és telepítést követően máris rengeteg opciót fog felkínálni, amik konstruktívan alkalmazhatók. De ez még korántsem minden, mert iOS és Android alapú mobil alkalmazással ugyanúgy ki van egészítve.

Igen, már telefonon keresztül is módosíthatja a fontos fileokat és még csak gép elé sem kell ülnie ehhez. Mi ez, ha nem technológiai forradalom? A megnyitott és átalakított elemeket változatos formában tudja lementeni epub e-könyves kiterjesztéstől kezdve egészen az Office fájlokon át html-ig ugyanúgy. Egy igazán profi PDF szerkesztő program tehát amiről szó van.

PDFescape

Ez a PDF szerkesztő online ugyanúgy használható, mint letölthető verzióban. Bár ez utóbbi csak trial módban fut, ezért érdemes lehet inkább csak böngészőkön keresztül futtatni. Egy fokkal fapadosabb, mint a fentebbi verzió, ugyanis a szövegek kivágását nem teszi lehetővé, de azok eltüntethetők, átírhatók egy fehérítő segéddel.

Mindezek mellett jegyzetek beszúrására szintén esélyt kínál, valamint alkalmas űrlapok szerkesztésére, amire a legtöbb ingyenes verzió képtelen. A képek és videók beillesztése mellett pedig linkek hozzáadása szintén megoldható vele.

Smallpdf

Ha továbbra is a PDF szerkesztés online igénye merülne fel, akkor a Smallpdf biztosan nem fogja cserbenhagyni. Gond nélkül telepíthető Chrome kiegészítőként, ezért, ha rendszeresen van rá igénye, akkor ne fogja vissza magát. Legyen az szöveg, kép, objektum hozzáadása, esetleg rajzolás, mindezek az opciók adottak. Arra is van esély, hogy Word dokumentumot készítsen a meglévő fileból, ami aztán a megszokott Microsoft alakmázással módosítható.

Sejda

Ez az online PDF szerkesztő program olyan előnyöket nyújt, amit kevés másik ingyenes verziója. Akár a teljes szövegrészekkel dolgozni lehet benne, de maximum 5 órán keresztül, mert ezt követően törlődik. Ez a hibája viszont könnyen orvosolható alkalmi mentésekkel és újabb feltöltéssel a szerverre.

Van tehát jó néhány megoldás, ha PDF szerkesztése előtt áll. Bátran tesztelje az egyes alkalmazásokat és találja meg leginkább alkalmasat az igényeihez mérten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tartalomjegyzék