Konténer helyett gyakorta kézenfekvőbb a teherautós sittszállítás

sittszállítás

Jelentősebb mértékű építkezési munkálatokat, illetve renoválást követően komoly kihívást jelenthet a hátra maradt törmelék elszállítása.

A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a konténer rendelés helyett sittszállítás és lomtalanítás teherautóval és kézi rakodással sokszor jóval szerencsésebb megoldást jelent. Persze az igényeinknek leginkább megfelelő metódus megválasztása nagyban függ a körülményektől és a hulladék mennyiségétől is.

Emiatt aztán minden esetben érdemes nagyon alaposan mérlegelni a lehetőségeinket, mielőtt letennénk a voksunkat valamelyik szolgáltatás mellett.

 

Ugyan az építési törmelékek fuvarozására gyakorta szinte automatikusan egy tároló rendelését tartjuk a legoptimálisabbnak, valójában sokszor csak a megszokás miatt döntünk ilyen módon.

Tudniillik a konténernek megvannak a maga hátrányai és számos esetben kedvezőbb, ha inkább teherautóval történő sittszállítás mellett határozunk.

Egyfelől így nem kell a területfoglalási engedéllyel bajlódnunk, aminek a megszerzése a bürokrácia útvesztőjében bizony súlyos órákba telhet. Ennél is nagyobb könnyebbség, hogy így biztosan csak azért a mennyiségért fizetünk, amit valójában elszállítanak.

Egy tároló bérlése és fuvarozása ugyanis ugyanannyiba kerül akkor is, ha végül teljesen tele lesz, mint ha csupán félig pakoljuk meg.

Sajnos azzal is számolnunk kell ilyenkor, hogy a nem megfelelően elzárt konténerbe más is elhelyezi a hulladékát, ami nem csak a hatalmas kiadások miatt bosszantó, hanem azért is, mert így végül mi magunk nem tudjuk kihasználni annak űrtartalmát.

Végül, de nem utolsósorban pedig, amennyiben a kézi rakodás mellett döntünk, akkor attól sem kell tartanunk, hogy az ott élők és az utcában közlekedők mindennapjait egy útakadállyal tesszük nehezebbé.

Lomtalanítás során még inkább kézenfekvő a teherautóval történő szállítás. Csupán arra ügyeljünk, hogy időben jelezzük igényünket a szolgáltatást végző szakemberek felé, minden mást ők már profi módon elintéznek.

Ennek során próbáljuk meg a lehető legprecízebben behatárolni a törmelék és a lom mennyiségét, hiszen annak megfelelően készülnek a fuvarozást végző munkatársak is.

Sittszállítás esetén a legeredményesebb metódust a bezsákolás jelenti. Szerencsére nekünk még ezzel sem szükséges bajlódnunk, ha nem szeretnénk, hiszen kérésünkre ezt is elvégzik helyettünk.

A módszer egyik legnagyobb előnye azonban legfőképp akkor mutatkozik meg, amikor nehezen hozzáférhető helyről kell elvégezni a rakodást.

A hulladék összekészítése gyakorta nem igazán jelent komoly kihívást, ám ha annak nagy része a pincében, vagy épp a padláson található, akkor azt embert próbáló feladat kihordani.

A platós sittszállítás szakemberei a speciális eszközeikkel és a több éves tapasztalatukkal ugyanakkor tökéletesen fel vannak készülve ezekre a helyzetekre.

Még a legnagyobb kihívást jelentő helyszín sem okoz számukra problémát és nem csak a zsákolást, de a ki- és felpakolást is villámgyorsan elintézik. Nem kérdés tehát, hogy ez a megoldás megannyi előnnyel jár, ezért érdemes élnünk a lehetőséggel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .