Mi a helyzet a mesterséges intelligenciával 2019-ben?

A 2018-as év komoly fejlődéseket hozott a mesterséges intelligencia számára a technológia világában, a 2019-es év pedig még nagyobb sikerekkel kecsegtet, ahogy az MI elkezd betörni a mainstream-be és egyre több mindent automatizál.
Számos nagy cég fektet komoly hangsúlyt az MI-vel való kísérletezésre, a fogyasztók jelentős része pedig már megszokta, hogy akár napi szinten is érintkezhet mesterséges intelligenciával.
Az egyik nagy elvárás az MI-től jelenleg az, hogy a ’Machine learning as a service’ (MLaaS) (gépi betanulás, mint szolgáltatás) egyre szélesebb körben lesz alkalmazva a technológia világában. 2018-ban a Google, Microsoft és az Amazon komoly fejlesztéseket tett e térenElőre megtervezett és felépített gépi betanulási modellek egyre kecsegtetőbbnek számítanak a piacon, főleg az olyan kisebb cégek számára, akik nem tudják saját mesterséges intelligenciájukat kiépíteni. Az MLaaS szolgáltatások jelenleg havidíjas alapú szolgáltatásként érhetők el felhő alapú számítógépes rendszerek üzemeltetői által.

A Microsoft Azure ML Studio-ja például drag-and-drop környezeteket biztosít fejlesztők számára, hogy betanulási modelleket alkossanak. Az Amazon is ráugrott az MI vonatra egy hasonló elképzeléssel, melynek az Amazon SageMaker nevet adta, mely a Microsoft gyártmányához hasonló elveken operál. 2019-ben az MLaaS szolgáltatások valószínűleg kiterjedtebbek lesznek, és a piaci értéke az egész iparnak akár a 20 milliárd USD-t is elérheti.
Egy másik komoly trend, melyre az MI világban nagy hangsúlyt fektetnek az az, hogy transzparensebb, átláthatóbb MI-ket fejlesszenek a szakértők. Jelenleg egy laikusnak szinte lehetetlen elmagyarázni, hogy valójában hogyan is működik egy mesterséges intelligencia és mi a racionális háttere az egésznek. Ha tehát tudni akarjuk, hogy bizonyos helyzetekben miért dönt így vagy úgy egy MI, akkor komoly előtanulmányokra lesz szükség.

Az idei év egyik nagy elvárása, hogy ez ne legyen így. A Scikit Learn, TensorFlow, PyTorch és sok más nyílt forráskódokkal dolgozó közösség azért dolgozik, hogy átláthatóbb, megérhetőbb MI-ket hozzanak létre. Olyanokat, melyek dokumentálják logikájukat és extra kérdésekre is válaszolnak.
Egy érdekes feltevés merült fel akkor, amikor az MI gondolata először megfogalmazódott a piacon. Sok ember elveszítheti a munkáját, ha a mesterséges intelligencia elterjed. Ez bizonyos szempontból igaz, mivel hosszú távon a repetitív, manuális feladatok nagy részét teljes mértékben felválthatja az MI és néhány jól megtervezett robot.

Az MI azonban új lehetőségeket is megnyit a munkapiacon, ugyanis számos munkafolyamatot, ahol mindig szükség lesz emberekre, sokkal hatékonyabbá tesz. Ahol pedig az MI felváltja az emberek munkáját, oda olyan emberek kellenek, akik felügyelik az MI munkáját és fejlesztik azt. Azért meg kell hagyni, hogy ez főleg a tanult réteg számára kedvező. A Gartner számításai szerint 2020-ra az MI 2,3 millió munkát fog létrehozni, 1,8 milliót pedig megszüntetni.
Az elkövetkező években sok érdekességre számíthatunk a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. A legnagyobb cégek termékeit mindig érdemes figyelni, ugyanis az igazi innováció náluk van. 2019 mindenképp izgalmas lesz az MI számára!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .