Miért rossz még ma is az okostelefonok akksi élettartama?

A telefonok drasztikus változásokon mentek keresztül az elmúlt 10 évben, és a modern okostelefonok a régi mobilokhoz képest már valami idegen technológiára hasonlítanak. Mindemellett az akkumulátorok élettartama szinte semmit sem javult. Sőt, a legtöbb esetben csak rosszabb lett. A régi téglatelefonok hetekig működtek egyetlen töltéssel, azonban a mai okostelefonok sokszor egy napot sem bírnak. Mi lehet ennek az oka?

Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy életünk számos terén a technológia elképesztően gyorsan fejlődik. A processzorok, videókártyák, kijelzők minden évben egyre jobbak, erősebbek és fejlettebbek lesznek. Moore törvénye úgy tűnik még igaz, hiszen a technológia exponenciálisan fejlődik. Az 1 évvel ezelőtt kiadott okostelefon és a legújabb, pár napja megjelent okostelefon közötti különbség hardverteljesítményben hatalmas lehet.
Mindemellett azonban az akkumulátorok technológiája úgy tűnik már egy ideje stagnál. Nem állt teljesen meg, azonban sokkal lassabb ütemben fejlődik, mint a telefonokban megtalálható egyéb hardver. Számos komponens egyre kisebb és kisebb lesz amellett, hogy erősödik, azonban az akksik mérete továbbra is igen nagy és a telefonok méretének jelentős részét képezik. A probléma a gyártók elveiben keresendő.

Az akkumulátoridő növelhető lenne, ha a telefonok nagyobbak lennének, hiszen nagyobb, erősebb aksik is elférnének bennük, ez azonban szembemegy azzal a tendenciával, hogy a gyártók egyre vékonyabbra akarják csinálni okostelefonjaikat. Ez az iPhone 5 és az iPhone 4S példájánál jól látható. Az iPhone 5 vékonyabb és könnyebb, és hosszabb akksi élettartamot reklámozott, azonban jelentősen nagyobb lett volna a fejlődés, ha nem vékonyítottak volna a készüléken. Vannak persze olyan készülékek, melyek kifejezetten vaskosak, hatalmas akksikkal, hiszen erre is van kereslet, azonban a prémium készülékekre ez nem jellemző.
A modern okostelefonok sokkal több mindent csinálnak, mint a régi téglamobilok. Frissítenek, letöltenek, szinkronizálnak; olyanok, mint egy számítógép. Mindemellett egyre nagyobb és nagyobb kijelzők kerülnek a telefonokba a fejlettebb processzorok, videókártyák, rádiós alkatrészek, GPS, Wifi és egyebek mellett, melyek egyre több és több energiát igényelnek. Az akksik élettartama azért stagnál, mert lépést kell tartaniuk a fejlődő hardverrel, viszont saját maguk fejlődésére sokszor nincs már hely. Szomorú, de ez a valóság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tartalomjegyzék