Minden amit tudnod kell Xbox Series X vagy S vásárlás előtt (3. rész)
Az előző részekben megnéztük, hogy milyen grafikus teljesítményt várhatunk az új Xbox-októl, továbbá láttuk, hogy új grafikus technológiák is helyet kaptak, mint például a VRR és a FreeSync. A Quick Resume funkció lehetővé teszi, hogy ugyanott folytassuk a játékot kilépés után is, ahol abbahagytuk. Nézzük, hogy mit érdemes még tudni az Xbox Series X-ről és S-ről!
Tárhely
Említettük korábban, hogy a Series X 1TB tárhellyel érkezik, míg a Series S csak 512GB-al. Miután telepítettük és aktiváltuk a rendszert, az elérhető tárhely a Series X-en körülbelül 800GB, míg az S-en 360GB körül lesz. Ez azért elég vékonynak tűnik, főleg az S esetében, de a Microsoft nem hülye, hiszen lehetőséget ad, hogy vegyünk többet! A hivatalos Seagate Xbox Series X|S expansion kártya kb. 200 dolcsiért (!) vásárolható meg és ad még 1TB tárhelyt az X-hez és az S-hez is.
Ez a hivatalos megoldás persze elég drága, és szerencsére használhatunk külső merevlemezt is USB 3.0 vagy újabb csatlakozóval. A probléma viszont, hogy az új Xbox-okra tervezett játékok az ilyen olcsóbb USB-s merevlemezekről nem fognak futni. Az csak a hivatalos 200 dolcsis kártyákról lesz lehetséges. A külső tárhelyre csak tárolás, archiválás érdekében tehetünk játékokat, filmeket, stb. A régebbi játékok viszont valószínűleg futnak probléma nélkül ezekről is.
Új tévék és régi kontrollerek
Jó hír, hogy minden Xbox One-os kiegészítő használható az új Xbox Series gépeken, kivéve a Kinect-et és néhány régebbi headset-et. Az új Xbox-ra érkező játékok ráadásul játszhatók majd az Xbox One-os kontrollerekkel is, tehát újakra nem muszáj beruházni a közeljövőben. A hivatalosan licenszelt Xbox One-os repülős stick-ek, kormányok és egyéb kiegészítők is működni fognak. Néhány régi headset-el az a probléma, hogy optikai csatlakozót használnak, ami nincs az új Xbox-okon.
Felmerülhet a kérdés, hogy szükség lesz-e új 4K vagy HDR tévére az új Xbox-okhoz. Hivatalosan nincs rájuk szükség, de a 4K és 1440p által nyújtott látványvilág egyszerűen nem jön át alacsonyabb felbontáson. Ha tehát ki akarjuk élvezni nagy felbontáson a brutális grafikus teljesítményt, akkor egy 4K tv indokolt lehet. Az új Series Xbox-ok nagymértékben támaszkodnak a HDR technológiára, de nélküle is lehet velük játszani. A hiperszuper tévé tehát nem szükséges, de nélküle nem fogjuk tudni igazán kihasználni az új Xbox-okat. Nem sok fog ugyanis változni az Xbox One-hoz képest.
Az új konzolok lényege a nyers erő, minden mást már jól ismerünk. Ha érdekel az Xbox világa és a One-t kihagytad, akkor itt lehet az ideális alkalom szintet lépni (vagy szinteket).