Mit hozott a Windows 8 frissítése a Windows 8.1?

Nemrég mi is megírtuk, hogy immár az első frissítése is megjelent a Windows 8 operációs rendszernek, amit vagy szeretünk, vagy nem, de tény és való, hogy el kell fogadnunk. A frissítés sem mondott ellent a modern felépítésű és megjelenésű Windows 8 alapelvének, továbbra is a nagy képernyő és a touch-barát alkalmazásokat részesítette előnyben. Természetesen a meglévő alkalmazásokat is igyekeztek frissíteni, és néhány olyan új app is munkába állt, ami segít kitölteni a még igen csak hézagos Windows Store-t.
Vegyük sorra a Windows 8 újdonságait frissítés után:
A Windows 8-ban található „riasztás” funkciót is átdolgozták, ami eléggé letisztult, egyszerű megoldásnak tűnik, főleg, ha valaki a táblagépet az ágya mellett használná, és arra ébredne szívesen.  Az alkalmazásban megtaláljuk a klasszikus funkciókat, a stoppert, időzítőt, az ismétlődéseket, napi, heti bontásban. Az órát egy kör alakú tárcsán állíthatjuk, ami meglehetősen ötletesnek tűnik, ám egyéb újdonsággal nem találkozunk, mint ahogy nagyon jó ötlet lett volna a hangerő fokozatos emelésének (fade-in) alkalmazása, ahogy együtt ébredünk a zenével.


A „számológép” az egyik talán leggyakrabban használt alkalmazás a számítógépen. A hagyományos és a tudományos számológép is rendelkezésünkre áll egy letisztult felületen, emellett használhatunk mértékegység váltókat, számolhatunk hangerő, hosszúság, hőmérséklet és hasonló értékeket. Ez egy igazán modern, stílusos alkalmazássá vált, az asztali gépeken biztos sikere lesz az átdolgozott Windows 8 alkalmazásnak.

A „hangrögzítőn” is végeztek egy kis átalakítást a Windows 8 programozói, annyira egyszerű lett, hogy ennél már nem lehet egyszerűbb, csak meg kell nyomni a mikrofon ikont, majd átnevezni a hangfájlt, vagy törölni. Ennyi.
Az Internet Explorer 11 tényleg hasznos változásokat hozott a Windows 8.1-ben. Az egyik leghasznosabb, legérdekesebb megoldása, hogy három weboldalt is megnyit egymás mellett, külön ablakban. Több ablakban, egyszerre több feladatot lehet végezni. Természetesen, akinek ez nem lenne ínyére, ők hagyományos módon is használhatják a végre új stílust felmutató böngészőt.

A Windows 8 a frissítéssel próbál előrelépni, hogy ne csak az asztali, hanem az érintőképernyős táblagépeken, és számítógépeken is minél barátságosabbá tegye a platform használatát.
 
 
 
 
 

1 thought on “Mit hozott a Windows 8 frissítése a Windows 8.1?

  1. Engem még mindig nagyon zavar, hogy full screen egy csomó apró program, például az említett számológép is…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .