Pendrive helyett Dropbox

Száj Bertalan számtalanszor próbálkozott már szinkronizálással. A szinkronstúdiók azonban nem tartottak igényt motyogó beszédére, jellegtelen artikulációjára, nem ő lett Shrek, sem pedig Nicole Kidman magyar hangja. Lehorgasztotta hát fejét és nekiállt fájlokat szinkronizálni. Talán az menni fog.
Erre volt is nagyban lehetősége, meg szüksége is, hiszen munkahelyén Windows környezetben dolgozott, otthon Ubuntu Linux volt a gépén és nagymamája egy pár meleg zokni helyett tavaly iPhone-t rakott a fa alá. (Ez utóbbi elsőre nem melegítette a lábát, de aztán rájött a helyes használatra.) Berci a legfontosabb fájlokat szerette volna mindig magánál tartani, ezért hát mindent rámentett a pendrive-jára. Ennek előbb a kupakja veszett el, de ez még elviselhető, hiszen ennél fontosabb volt, hogy a fájlok megvoltak. Egy óvatlan nagymosásban azonban hiába használta a legkorszerűbb port, mely a színeket még ragyogóbbá tette a nadrágján, a zsebében felejtett usb-kulcsból alaposan kimosta az utolsó bitet is.
Ekkor döntötte el, hogy technológiai ugrást eszközöl és páros lábbal beleugrik a cloudba. Rátalált a Dropboxra, melyet a PC Magazine egyik cikkében a legegyszerűbb és legelegánsabb fájl-szinkronizáló eszköznek nevezett.
Ezzel Bertalan nem vitatkozott.

Dropbox nyitólap linux alatt
Dropbox nyitólap Linux alatt

A letöltés nagyon egyszerű volt, a honlap azonnal az operációs rendszernek megfelelő csomagot ajánlotta fel. Látható, hogy a Windows, a Linux és a Macintosh egyaránt támogatott, mi több, az iPhone-ra és iPod Touch-ra is van app.

Linux csomagok
Linux csomagok

Dropbox Windowsra
Dropbox Windowsra

Dropbox iPhone-ra
Dropbox iPhone-ra

Jó munkához idő kell. Munkahelyen nem játszunk. Ezeket a közhelyeket szem előtt tartva Berci otthon próbálta ki először a rendszert. Letöltötte a megfelelő .deb csomagot, majd telepítette az Ubuntura.
.deb csomag letöltése
.deb csomag letöltése

A folyamat végén az Alkalmazások -> Internet menüben meg is jelent a Dropbox kis ikonja.
Dropbox az alkalmazások listájában
Dropbox az alkalmazások listájában

Rákattintott.
Itt kicsit meglepődött.
Hiába van ugyanis az alkalmazás telepítve, minden felhasználónak külön kell a saját mapparendszerébe integrálni a Dropbox könyvtárát.
Endre démont tölt le
Bertalan démont tölt le

Ez persze érthető, tűnődött Berci, miközben a letöltést jelző sáv mozgását követte szemével és százalékosan egyaránt.
8%-os démon
8%-os démon

Alapos ember lévén azt már elolvasta a honlapon, hogy Dropboxos fájljai egy központi tárhelyre is felkerülnek, ahol 2GB helyet használhat ingyen. Ennek örült. Minden egyes gép, melyre feltelepíti ezt az alkalmazást, ezt a helyet fogja majd felkeresni és megtekinteni, hogy történt-e valami változás a legutóbbi bejelentkezés óta, valamint ide fognak kerülni azok a változások, melyeket a saját gépén elkövetett. Immár nagyon kíváncsi volt a működésre.
El is indult a dolog!
Még nincs Dropboxom
Még nincs Dropboxom

A Dropbox használatához meg kell adni néhány adatunkat. Bertalan szépen meg is adta. A végén még a gépnév is a listára kerül, ez azonosítja majd a szinkronizálás során a gépeket.
Telepít a Száj
Telepít a Száj

A beállítás során végigmehetünk egy bemutatón, de Berci ezt átugorja.
Alakul a telepítés
Ugrás!

A beállítás végén még eldönthetjük, hogy hova kerüljön a Dropbox mappája, alapértelmezésben ez a Linux alatt a /home mappa alá kerül: /home/szajbertalan/Dropbox. Bármit helyezünk a Dropbox mappába, azt a démon szinkronizálja a többi olyan gépünkkel, amire szintén telepítettük a Dropboxot. (Fúrógépre még nem megy fel.)
Vége a beállításnak
Vége a beállításnak

Ez van már a kezdetekkor a Dropbox mappában
Ez van már a kezdetekkor a Dropbox mappában

A Photos mappában a telepítésnél már van néhány szép kép ( sajnos Bertalan képe nincs közöttük).
A Public mappa nagyon hasznos, az ebben tárolt fájlokat könnyedén megoszthatjuk bárkivel, elég egy jobb egérkattintás és egy URL címet kap az adott dolog, amit bárkinek elküldhetünk. Hurrá!
Mindeközben az értesítési területen megjelenik a kis doboz, ami mellett a kis zöld pipa azt mutatja, hogy minden fájl szinkronizált állapotban van a Dropbox mappánkban. Ezt a mappát kell feltölteni a fontos fájlokkal. Berci haladéktalanul meg is tette ezt.
Minden rendben
Minden rendben

És hogy néz ez ki egy olyan gépen, amire nem tettem fel a Dropboxot? Egy kávéházban? Egy könyvtárban? Nézze meg az ember egy böngészővel!
A webes felületre érkezve a bejelentkezés után ilyen kép fogad minket. Ha végigsétálunk a felkínált  6 pontot, akkor még 250 MB tárterületet kapunk.
Ez a Dropbox egy tárterület-szátyár! Kalandra fel megabájt-pecérek!
Webes felület
Webes felület

A Recent events fül a mostanában történt változásokat osztja meg az angolul tudókkal.
A Files fül a fájljainkat listázza, melyeket innen is elérhetünk és letölthetünk. Tehát ezt megtehetjük bárhonnan, ahol internet kapcsolat van.
A Sharing fülre kattintva mappákat oszthatunk meg más Dropbox-felhasználókkal. Vagy most készítünk egy új mappát, vagy egy már létező mappát osztunk meg. Bertalan hirtelen ötlettől vezérelve létrehoz egy új mappát, amit majd megoszt barátjával, Darabos Barnával.
Micsoda Mappanév!
Micsoda Mappanév!

Osztom Barnával!
Osztom Barnával!

A közös mappa birtoklására meghívja Barnát, ehhez a meghíváshoz azonban személyes üzenetet is írhatna. Bertalan elég műveletlen az ilyen fogalmazásokhoz, így ezt az udvariassági dolgot ezúttal is mellőzi.
Száj Bertalan sikeresen telepítette a Dropboxot az Ubuntu Linuxot futtató gépére. Ezen felbuzdulva iPhone-jára is feltette, majd a munkahelyén a Windows XP-re is. Itt örömmel látta, hogy hasonlóan pofon egyszerű a telepítés és a Dokumentumok mappában már meg is jelent a My Dropbox nevű mappa, ami bőszen szinkronizálni kezdett. Minden fájl, amit otthon bemásolt a Linux Dropbox mappájába, az itt is megjelent. Az XP-n! Varázslat!
Ebben a pillanatban Berci sikongatások közepette semmisítette meg egyébként is használhatatlanná vált pendrive-ját.
ABSOLUTE BROKEN LINK!– kiabálta a roncsokon ugrálva…
Dropbox az XP-n
Dropbox az XP-n

… és boldogan figyelte, ahogy a jobb alsó sarokban a vírusirtó és az akkumulátor kis ikonja mellett dolgozgatott a kis kék doboz.
Dolgozik a szinkronstúdió
Dolgozik a szinkronstúdió

Mi jöhet még? – tette fel a teljesen felesleges kérdést Bertalan.
Felteszem otthon a Virtualboxban lévő XP-re is! Mekkora ötlet!
És feltette.
Virtualbox - Dropbox duett
Virtualbox - Dropbox duett

Berci immár úgy érezte, hogy kezében van a Dropbox. De milyen jó lenne még néhány lehetőség! Micsoda fejlesztési irányok lehetnek még ebben!
Ekkor vette észre a drágám, hogy az új lehetőségekről immár szavazni is lehet a Dropbox felhasználói között. A Votebox pont erre jó. Távoli megsemmisítés lopott laptop esetére, e-mailen keresztüli feltöltés és társai!
Ötletroham a Dropbox kapcsán
Ötletroham a Dropbox kapcsán

Már azt hitte, hogy csúcsrajáratta a Dropboxot, mikor kapott egy fülest, hogy bármilyen telefon böngészőjén keresztül elérheti a saját fiókját. Ennek hallatlanul megörült és máris vett egy BAR-MY-N típusú telefont, hogy ezt ki is próbálhassa. Begépelte a http://m.dropbox.com sort és máris egy ilyen kép fogadta. Jaj, de örült!
telefonos öröm
Telefonos Öröm

Bertalannak hirtelen eszébe jutott az ördögi gondolat, hogy mi lenne, ha venne egy új pendrive-ot és tenne rá Dropboxot.
Mert ezt is lehet.
Na, most kicsit azért leült gondolkozni…
(A bejegyzés elkészítésekor használtam a Dropboxot.)

42 thoughts on “Pendrive helyett Dropbox

  1. Viszont ha KDE-t használunk, akkor nem a csomagkezelővel (tárolóból, oldalról letöltve) kell telepíteni, mivel az hozza magával a GNOME-os Nautilust. És ugye aki KDE-t használ nem akar Gnomeos dolgokat.
    KDE alatti telepítési mód:
    1) A zárt forrást töltsük le: 32 bites rendszerhez, 64 bites rendszerhez
    2) Tömörítsük ki a fájlt (egy .dropbox-dist nevű mappát kapunk), közvetlenül a home mappánkba (/home/felhasznalonev)
    3) Indítsuk el a dropbox telepítő cuccát:

    ~/.dropbox-dist/dropboxd

    4) Csináljunk egy symlinket a ~/.dropbox-dist/dropboxd fájlról a ~/.kde/Autostart/ mappába, ha azt szeretnénk, hogy magától elinduljon:

    ln -s ~/.dropbox-dist/dropboxd ~/.kde/Autostart/dropboxd
  2. Visszajelzés: ittahelye.hu
  3. Endret meg sem erdemlik a szinkronstudiok! 🙂 Amugy hasznalom egy ideje a Dropbox-ot, nincs ra panaszom. Backup proginak is jo, ha letrehozol egy szimbolikus linket az adott konyvtarrol es igy nem kell folyton a Dropbox konyvtarba masolni a mentenivalokat. (Van windows-on is symlink, „mklink” a parancs neve.)

  4. Vagy pl. Firefoxot frankon szinkronba lehet tartani az otthoni meg munkahelyi gép között, stb.

  5. Üdv!
    Az lenne a kérdés, hogy az UbuntuOne-nal kapcsolatban van-e vmiféle POZITÍV tapasztalatotok? Esetleg pont ezek hiányában ajánlatos a dropbox használata?

  6. [re=7477]Joseurfi[/re]: Ubuntu Onenak csak linuxos kliense van, dropboxnak van winesis, plusz webes felület. plusz dropboxnál az ingyense lehet akár 5 giga is.

  7. [re=7477]Joseurfi[/re]: Az UbuntuOne szépen tudja szinkronizálni az Evolution címjegyzékét, a Tomboy jegyzeteket. Két Ubuntu 9.10-es gép között (otthon-munkahely) jól használható. Van hozzá webes felület is.
    Mostanában bátorítják a fejlesztőket, hogy a saját alkalmazásaikba építsék be az UbuntuOne szinkronizálási lehetőséget. http://arstechnica.com/open-source/guides/2009/12/code-tutorial-make-your-application-sync-with-ubuntu-one.ars
    Ez tehát kicsit elüt a Dropbox irányától.
    Még pelenkás a szolgáltatás, de már jár…

  8. Nálam többször telepítve lett az ubuntuone,mert azt hittem én gányoltam el vmit…de tévedtem! Nem működött normálisan a szinkron és szerintem baromira nincs jól kihasználja se a jegyzet, se a címjegyzék. Én dropboxista lettem 😀

  9. [re=7488]kokendy[/re]: igazából a dropboxszal is megolható a szinkron, ha az alkalmazások mappáit szinkronizálja.

  10. Visszajelzés: Szinkronizálás | Razide
  11. Sziasztok!
    Mindig örömmel olvasom ezt az oldalt, nagyon hasznosnak tartom az írásokat. Egy észrevétellel élnék csak: miért ez a mesemondó stílus? Engem nagyon zavar, de lehet csak én vagyok így vele. Boldog Karácsonyt!

  12. [re=7623]jerico[/re]: Szia!
    Ez az én stílusom, nem szokványos és valószínűleg alkalmatlan lenne komoly szerver-finomhangolások leírására, főleg, mert nem is értek ilyesmihez…
    De erre a témára megfelelőnek találtam.
    Neked is Boldog Karácsonyt!

  13. Én elvagyok a mesemondó stílussal,mert így jobban lehet népszerűsíteni,bármely alkalmazást,és egy történetbe ágyazva még közérthetőbb.

  14. UbuntuOne-nak csak Ubuntus kliense van. Alapból persze 😀 Forráskód van ugyebár így került bele az egyik Arch tárolóba is. Okozott egy kis értetlenkedést meg pár derült pillanatot a dolog 😀 De ha a forráskód Unix kompatibilis akkor mehetne Mac-en is(talán iTelón is 😀 )

  15. [re=7660]sziszi[/re]: Ezek persze mind jó nagy HA-va, amire a Dropboxnak már kész megoldása van.

  16. Sziasztok. Mi az észrevételetek a szinkronizáció sebességével kapcsolatban? Lehet, hogy azzal rontottam el, hogy 1*rre 1,5 Gb-ot másoltam a photos mappába? Az első 120 képet mint a villám feldobta, utána megállt a tudomány. 🙁

  17. [re=7854]jovanny[/re]: Az interneted feltöltési sebességétől függ. Nálam több gépen is annyival töltött fel, amennyi a csövön kifért.

  18. Nem tudom Windows 7 alatt használta már valaki a DropBox kliensét? Voltak-e vele gondok?

  19. Először is köszönöm a választ, itthonról nem nagyon érdemes próbálkoznom, lemértem, 0,11Mbit/s a feltöltés, de szinkronizálással nem másznak fel a fájlok, kézzel a weboldalról indítva céges neten már inkább. 😀 Amúgy a kliens win 7-en szépen működik nálam is.

  20. Érdemes a dropbox ikon/preferences/network -nél kiszedni a pipát az „automatically choose best upload rate” mellől és mindkét sebességet 0-ra állítani. Nekem így kétszeresére gyorsult a feltöltés!!!!

  21. Visszajelzés: Elfogadható adatmentés | p2mozisoft
  22. Nos, nekem olyan problémám lenne, hogy át kellene állítanom a dropbox mappáját máshova. Most Windows XP és Ubuntu van a gépen. Mindkét rendszerre feltettem a klienst. XP-n az egyik ntfs partíciómra állítottam be az alapértelmezett dropboxos mappát. Próbáltam Ubuntun is átállítani, de miután kikerestem a mappát, mindig utánafűz egy Dropbox nevű mappát. És ilyenkor nekilát mégegyszer letölteni a fájlokat. Kézzel sajnos nem lehet belepiszkálni az elérési útvonalba.
    Szeretném használni a klienst mindkét op.rendszeren, de nem akarom, hogy duplán legyen meg minden fájl.
    Gconf-editorban is kerestem vmi bejegyzést, hátha… de nem találtam.
    Van valami megoldás erre?

  23. A „Preferences” oldalon a „Dropbox Folder Location” részben a „Move”
    résszel, mindig eggyel visszább állítsd be az útvonalat.
    Csak a kiválasztott mappára tedd rá a kijelölést, ne menj bele és akkor jó lesz.

  24. [re=8742]lagzi[/re]: köszi. Ez működhet. Kár, hogy annyit szórakoztam a rendszerrel ez miatt, hogy most már nem is működik a dropbox 🙁
    újratelepítés, beállítófájlok törlése, stb nem segített. Marad a webes felület.

  25. hát ez egy felesleges program
    egy pen drive sebessége is lassú sokszor nemhogy a net feltöltési sebessége
    nekem az igazán fontos dolgaim 2-3 példányban megvannak
    pc winyóján külső winyón kiírva dvd-n vagy egy pendrivon

  26. [re=11103]kuku[/re]: Kedves Kuku! Hozzászólásodból kimaradt a „nekem” szó. Ha azokat a szolgáltatásokat nem használod, amik miatt nagyon jól lehet használni, akkor tényleg felesleges. Ha egyetlen gépen kell biztonsági mentést végezned, akkor természetesen vannak sokkal gyorsabb megoldások. A cikk nem erről szólt.

  27. A feltöltött pps-röl kapott linket ha továbbköldöm, akkor a kép szélessége csökken.Vajon miért és hogyan lehet ezt kiküszöbölni?
    A szélesség csökkenés – midkét oldalon . kb.2-2 cm

  28. Ha valaki szeretne +250 MB Dropbox tárhelyet, úgy arra kérném, hogy regisztrációhoz használja az alábbi linket, amivel sokat segítene egy egyetemi hallgatói közösségnek:

  29. A feltöltési sebességet kérdezte valaki. Beállításokban van ilyen, hogy a feltöltési sebességet hogyan kezelje. Alapból automatikus, de át lehet állítani korlátlanra. Ekkor nekem meg kellett állítani a szinkronizálást, majd újra elindítani hogy a változás meg is történjen. Most már teljes sebességgel tölti fel (szemben az eddigi 50kb/s-al)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .