Programok telepítése és törlése egyszerűen Ubuntu-n

A Windows felhasználók számára már ismerős lehet az Add/Remove Programs (programok és szolgáltatások) eszköz a Windows vezérlőpultban. Ez a részleg kilistázza a telepített programokat a rendszerben és praktikus módszert biztosít azok kezeléséhez, törléséhez.

Az Ubuntu disztrón ez hasonlóan egyszerűen kivitelezhető a Szoftver Center segítségével, amely tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint a Windows-os Vezérlőpult. Ami több, az Ubuntuban a jól ismert szoftvereket könnyebb is feltelepíteni, mint Windows-on pont a Szoftver Centernek köszönhetően. Windows-on, ha szeretnénk telepíteni egy adott programot, akkor az esetek legnagyobb részében rá kell keresnünk, meg kell találnunk a telepítőjét és telepítenünk kell a programot (ha persze ingyenes).
Az Ubuntu-ban nincs ilyen komplikált dolgunk, ráadásul a szoftverek megtalálása és telepítése mindössze pár kattintást vesz igénybe. A Szoftver Centerben rákereshetünk specifikus programokra vagy kategóriák alapján választhatjuk ki, hogy mire van éppen szükségünk. Amint ráleltünk az éppen telepíteni kívánt programra, a Szoftver Centerben már el is indíthatjuk annak telepítését. Nem kell külön letöltögetni a telepítőfájlokat és szórakozni azokkal. A Centerben található programok legnagyobb része ráadásul ingyenes is.

A Szoftver Center elindításához a Unity panelben kattintsunk az aktatáska ikonra! Ezután felugrik egy kategórialista. Navigáljunk arra, amelyikben a keresett szoftverünk valószínűleg megtalálható lesz! Ha ebben nem vagyunk biztosak, akkor a keresés mezőben rákereshetünk név szerint, ami egyébként jóval egyszerűbb is, ha specifikus programokat keresünk.
Ha megtaláltuk szoftverünket, akkor kattintsunk rá és a ’’more info’’ opcióra menyjünk! Ez további hasznos információt tesz közzé és pár képet is, amelyek alapján szemügyre vehetjük a program vizuális jellegét. A telepítés innen már csak 1 gombnyomás, az Ubuntu pedig elvégzi a többit. Ha már nincs szükségünk az adott programra, akkor a ’’remove’’ gombra kattintva eltávolíthatjuk azt.
Lejjebb görgetve az ablakban megtalálhatjuk a ’’people also installed’’ (a felhasználók még ezeket telepítették:… ) szekciót, ahol olyan szoftvereket találhatunk, amelyek hasznosak lehetnek a jelenleg telepített mellé.

Egy szoftver telepítése szintén nem nagy kihívás, hiszen elég csak a ’’remove’’ gombra kattintanunk. Ez azért jó, mert nem kell belépni az adott program főoldalára, hanem egy gombnyomással eltávolíthatjuk azt minden további nélkül. A ’’remove’’ gombra kattintáskor előjöhet egy ablak, amely informál minket, hogy mely plugin-ek, add-on-ok (bővítmények) eltávolítása lesz még szükséges, ha telepítettünk ilyeneket. A ’’Remove All’’ (összes eltávolítása) gombra kattintva ezektől is megszabadulhatunk és nem kell velük bajlódni.
Az Ubuntu rendkívül kompakt és fejlett rendszert használ a programok telepítésére és törlésére. A Szoftver Center az átlagfelhasználót teljes mértékben kiszolgálja és igen praktikussá teszi az Ubuntu használatát. Érdemes kipróbálni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tartalomjegyzék