Ujjlenyomatérzékelés támogatás érkezik a Windows Mobilra 2016 nyarán

Az iOS már 2013-ban elhozta a felhasználók számára a natív ujjlenyomatérzékeléses támogatást a termékeikre, valamint tavaly az Android is felzárkózott e téren az Android Marshmallow alkalmazás megjelenésének köszönhetően. Valami még hiányzik a listáról ugye?
Ez bizony a világ harmadik legnépszerűbb mobilos platformja, a Windows 10 Mobil, amely sajnos még nem rendelkezik ilyen funkcióval. Szerencsére azonban már látni a fényt az alagút végén.
Windows_10
Nemrég kitudódott, hogy a Microsoft végre elhozza a felhasználók számára a natív Ujjlenyomatérzékelőt a Windows Hello biztonsági felületbe integrálva a nyár későbbi felében. Épp ideje volt, hiszen mindenki erre várt már jó ideje és a Microsoft sokáig halogatta a kérdést. A spekuláció a Microsoft WinHEC konferenciája közben el is lett oszlatva és megerősítették az új funkció érkezését a Windows mobilokra.
Hp_Elite_X3
Ez jó hír, mivel nagy az esély rá, hogy a Redmond által készített Windows 10 mobilok még idén felvértezhetők majd az ujjlenyomatolvasóval, amely új biztonsági lehetőségeket fog nyújtani a felhasználók számára készülékeik és adataik biztosítására.
Érdekes módon elvileg a Windows 10 mobil a beépített és a perifériás, avagy külsőleg csatlakoztatott ujjlenyomatolvasókat is támogatni fogja, amely egyáltalán nem rossz lépés. Eljött végre a moduláris Lumiák ideje? Ki tudja…
Lumia_950
Az első Windows alapú eszköz, amely támogatni fogja az ujjlenyomatérzékelést a HP Elite X3 lesz, amely még az év elején jelent meg. Emlékeztetőként, a Microsoft jobb minőségű telefonjai már eleve rendelkeznek biometrikus azonosítással. Ha szemügyre vesszük az Elite X3-mat, a Lumia 950-et vagy a 950 XL-t akkor bizony ott csücsül már mindegyikben egy írisz szkenner, amely praktikus biometrikus azonosítást tesz lehetővé.
Lumia_950_XL
Az ujjlenyomat érzékelő érkezése tovább növeli a Windows alapú eszközök biztonságát, amely minden felhasználó számára jó hír.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .