Windows 10 Telepítése Lépésről Lépésre

windows 10 telepítése

A Windows 10 telepítése után biztos lehetsz benne, hogy egy stabil, gyors és megbízható operációs rendszer kerül a gépedre. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján ez nem mindig volt kézenfekvő a Microsoft termékeinél.

Ha a fiatalabb korosztályhoz tartozol, nem emlékezhetsz a 2001-ben megjelent Windows XP-re, ami egy remek rendszer volt. Ám a 2007-ben debütált Windows Vista egyáltalán nem vált népszerűvé, sőt, inkább hatalmasat bukott.

A fejlesztők ezt követően összekapták magukat és a 2009-ben napvilágot látott Windows 7 ismét jól sikerült. Nem véletlen, hogy a mai napig sok számítógépen zakatol ez a kiadás. Három évet kellett várni az új verzióra, ám a 2012-ben megjelenő Windows 8 nem váltotta be a reményeket.

 

A hírhedt csempés felületével nem tudtak megbarátkozni a felhasználók. Egyfajta trend bontakozott ki a Microsoft rendszereiben. Sikeres és kudarca ítélt Windowsok váltogatták egymást az évek során.

A sorminta alapján a Windows 10-től tehát mindenki sokat várt. Szerencsére nem kellett csalódni. A Microsoft 2015-ben megjelent terméke beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Mindenből a legjobbat

A Windows 10 telepítés útmutatója előtt nézzük meg, hogy milyen pozitívumokkal rendelkezik a rendszer. Legnagyobb előnye az átgondolt, felhasználóbarát felépítés. A fejlesztők láthatóan tanultak a korábbi hibáikból és figyelembe vették a felhasználók panaszait, észrevételeit is.

Így aztán a Windows 10 telepítése után egy olyan rendszert használhatsz, ami ötvözi a korábbi kiadások előnyeit, ugyanakkor kimaradt belőle minden negatív dolog.

windows 10 telepítő

Start menü
Az egyik legnépszerűbb döntés volt, hogy visszatért a Start menü, aminek száműzése a korábbi változatból szinte világméretű népharagot váltott ki. Szerencsére most újra használhatod ezt az opciót, méghozzá egy újragondolt, modern kivitelben.

Csak a bal alsó sarokba kell kattintanod, és máris előugrik a leggyakrabban használt programok és alkalmazások listája, valamint itt találod fájlkezelő, főkapcsoló és gépház ikonját is. Sőt, egy klikkeléssel az összes programot listázhatod, ami a számítógépeden található.

Edge
Bár a Chrome egyeduralmát nehéz megtörni, azért nem árt néhány szót ejteni az Edge böngészőről sem. A Windows 10 telepítése során ugyanis megkapod a régi Internet Explorert leváltó Edge alkalmazást is. Letisztult, minimalista böngészőről van szó, ami tartalmazza a jól ismert „kedvencek”, „előzmények”, „könyvjelzők” és „letöltések” opciókat.

Van azonban egy különlegessége is, amivel más böngészőkben nem találkozhattál. Készíthetsz úgynevezett „webjegyzeteket”, ha az egérrel vagy érintőkijelző használatával a képernyőre bárhol ráírsz. Rajzolhatsz, firkálhatsz, írhatsz, majd a jegyzetet bármikor elmentheted vagy megoszthatod.

Defender
Amennyiben a Windows 10 telepítése után a rendszer nem észlel vírusvédelmet a számítógépeden, akkor automatikusan elindítja az integrált Defender szoftvert. Kikapcsolni teljesen csak akkor tudod, ha a géped rendelkezik más vírusírtó alkalmazással is. Ám maga a Defender is egészen jó védelmet nyújt.

Rendszerkövetelmény
Annak érdekében, hogy a Windows 10 stabilan fusson a gépeden, legalább az alábbi rendszerre lesz szükséged:
– 1 GHz-es vagy gyorsabb processzor
– 1 GB RAM (32 bites processzor) vagy 2 GB RAM (64 bites processzor)
– 16 GB kapacitás a merevlemezen (32 bites) vagy 20 GB kapacitás a merevlemezen (64 bites)
–  MS DirectX 9 grafikus kártya WDDM driverrel
– Internet elérés
– Microsoft-fiók

windows 10 telepítés

Windows 10 telepítő lépésről-lépésre


Mivel az esetek túlnyomó többségében olyan számítógépre kerül a Windows 10, amelyen már eleve egy korábbi verziója futott, így most a telepítésnek azt a módját vesszük alapul, ahol a régi rendszert frissítheted az újra. Íme, a telepítési útmutató 10 lépésben:

1. A telepítést csak akkor tudod megkezdeni, ha rendelkezel Windows 10 licenccel. Ha ez megvan, egyszerűen csak le kell töltened a telepítőt.

2. Válaszd ki az „Eszköz letöltése” és a „Futtatás” opciót. Ne feledd, hogy a telepítő futtatásához rendelkezned kell rendszergazda jogosultsággal is.

3. Az „Elfogadom” gomb megnyomásával ténylegesen fogadd el a Licencfeltételeket. Dönthetsz úgy is, hogy nem fogadod el, ám ebben az esetben nem tudod a rendszert telepíteni.

4. Most a „Mit szeretne tenni?” feliratot kell látnod a képernyőn. Válaszd ki az „Ezt a gépet frissíteni” lehetőséget, majd kattints a tovább gombra.

5. Látni fogod, ahogy letöltődik a gépedre egy telepítési segéd, amely végigkísér a teljes telepítési folyamaton.

6. Miután a Windows 10 készen áll a telepítésre, megjelenik egy összefoglalás azokról a beállításokról, amelyeket a folyamat során kiválasztottál.

7. Ezután lehetőséged lesz meghatározni, hogy az új verzióban milyen programokat és adatokat tartasz meg a gépeden. Kattints a „Megtartandó elemek módosítása” gombra és válaszd ki a számodra megfelelő lehetőséget az alábbiak közül:

– A személyes fájlok és alkalmazások megtartása
– Csak a személyes fájlok megtartása
– Semmi
Amennyiben az utolsót választod, minden fájlt és alkalmazást töröl a rendszer.

8. Már nagyon közel vagy a telepítés elindításához. Előtte azonban érdemes minden egyéb alkalmazást bezárnod, valamint a megnyitott dokumentumaidat elmenteni.

9. Kattints a „Telepítés” gombra. A jó hír, hogy innentől kezdve már nem lesz sok dolgod, szinte minden automatikusan történik. A számítógéped gyakorlatilag mindent elvégez helyetted, neked lényegében csak felügyelni kell.

10. Ne feledd, hogy a Windows 10 telepítése hosszú ideig eltarthat, meglehetősen időigényes folyamat. Épp ezért nagyon fontos, hogy közben ne kapcsold ki a számítógépedet!

Windows 10 telepítése új gépre


Egy vadonatúj gépre szeretnéd telepíteni a Windows 10-et? Vagy egy használatban lévő PC-n szeretnéd az operációs rendszert teljes egészében „tisztára” cserélni? Ilyen esetekben a telepítés előtt lépj be a BIOS vagy az UEFI felületére.

Itt állítsd be úgy a gépedet, hogy induláskor az USB-ről vagy a DVD-meghajtóról bootoljon. Ha nem egy teljesen új gépről van szó, akkor a fontos adatokat, könyvtárakat, fájlokat mentsd el egy biztonságos külső adattárolóra, hiszen a telepítéshez kiválasztott partícióról minden adatot törlődni fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .