Windows 7 vízjel eltávolítása
A Windows 7 különböző béta kiadásainak mindegyikénél a jobb alsó sarokban, a tálca felett látható a Windows verziószáma (és a build), valamint, hogy csak teszt példány ez a Windows. Ez nagyon zavaró lehet, elrontja a kinézetet, így érdemes lehet kikapcsolni.
Beépített eszközökkel azonban nem lehet kikapcsolni, azonban külső eszközökkel szerencsére erre is mód van.
A leírás működik Windows Server 2008 és Vista teszt vagy béta verziókkal is.
Legelőször töltsük le a RemoveWatermark_20090509.zip fájlt, majd csomagoljuk ki. Két szövegfájlt, valamint két futtatható (exe) fájlt kapunk. 32 bites Windows esetén a RemoveWatermarkX86.exe, míg 64 bites rendszer estén a RemoveWatermarkX64.exe fájlra lesz szükségünk.
Indítsuk el rendszergazdaként a kívánt fájlt. Ehhez kattintsunk jobb egérgombbal az exe fájlra, majd a helyi menüből válasszuk a Run as administrator menüpontot.
Majd a Windows megkérdezi, hogy biztos elindítjuk rendszergazdai jogosultsággal a programot
Majd megnyílik egy parancssori ablak. A folytatáshoz itt is le kell nyomnunk az Y billentyűt majd egy entert ütni.
Ha kész a program, akkor kiírja, hogy a bezáráshoz nyomjunk egy entert, valamint indítsuk újra a Windowst.
Újraindítás után már nincs ott a felirat.
Ha mégse tűnt volna el a vízjel, akkor tegyük a következőket: indítsunk el egy parancssort rendszergazdai jogokkal (a Start menü keresőjébe beírjuk, hogy cmd, majd jobb egérgomb a találaton, és Run as administrator), majd a következő parancsot írjuk be:
mcbuilder.exe
Egy darabig dolgozik az alkalmazás, majd ha kész, akkor indítsuk újra a Windowst.
Nálam a vízjel a jobb alsó sarokban van.
🙂
hát, ez a fránya jobb, bal dolog 😀
kijavítom
és ki is van javítva
Az x64 build 7127-hez nem jó. Még szerencse hogy csinált backupot.
[re=3083]Dev[/re]: Talán lesz majd újabb változat a programból.
[re=3083]Dev[/re]: De jó!! Nekem eltávolította!
A 7201 build is működik a vízjel eltávolító! 🙂
Köszönöm szépen!
Klassz, köszönöm.
Hali..
Jók a leírások, nagyrészüket ki is próbáltam.
Az érdekelne még, hogy esetleg azt a vízjelet átírni nem lehet?
Csak eltünteni?
Nem találkoztam még olyan megoldással amivel át lehetne írni. Bár valószínűleg lehet, csak meg kéne keresni a sok millió fájl közül ami tárolja a szöveget és valahogy átírni.
Akkor felejtős, de köszi az infót:)
Én találtam egy angol leírást, ahol egy szerkesztővel veszi ki, gondolom átírni is lehet:
http://www.mydigitallife.info/2006/11/23/remove-and-disable-windows-vista-evaluation-watermark-from-desktop/
Küszi, végigcsináltam, a leírást, de nem igazán akar működni, pedig el van mentve.
Na majd még játszadozok vele kicsikét 🙂
Ezer köszi a linkért.