Windows Live Mail adatok biztonsági mentése
A biztonsági mentés fontos dolog, mivel soha nem lehet tudni, hogy mikor éri valami sérülés az adatainkat.
A Windows Live Mail erre nyújt beépített eszközt, mellyel a leveleket, postafiókokat és címjegyzéket menthetjük el.
Hozzunk létre egy mappát a mentésnek. Célszerű külső meghajtóra (pendrive, merevlemez) közvetlenül menteni, vagy pedig helyi meghajtóra, de mentés után kiírni CD/DVD lemezre.
Indítsuk el a Windows Live Mailt, majd Fájl menüből (ha nem lenne, akkor nyomjuk le az ALT+F billentyűkombinációt) válasszuk az Exportálás és ezen belül az Üzenetek menüpontot.
Levelek exportálása
A következő lépésben választhatjuk ki, hogy milyen formában szeretnénk exportálni. Válasszuk a listából a Microsoft Windows Live Mail formátumot, majd Tovább…
A következő lépésben kell kiválasztanunk, hogy hova szeretnénk menteni. Kattintsunk a Tallózás gombra, majd ttt böngésszük be és jelöljük ki a korábban létrehozott mappát.
Válasszuk ki, hogy mely levelezési mappákat szeretnénk menteni, vagy válasszuk az összes mentése rádiógombot.
Ha sikeres az exportálás, kapunk erről egy üzenetet.
Levelek importálása
Visszaállítani úgy tudjuk a leveleket (másik gépen akár), hogy a fájl menüből kiválasztjuk az Importálást, majd ezen belőle az Üzeneteket.
A visszaállítandó formátum beállításánál válasszuk a Windows Live Mailt.
Következő lépésben tallózzuk be a mentési mappát.
Válasszuk ki azokat a mappákat, amiket vissza akarunk importálni, vagy válasszuk ki az összeset az összes mappa rádiógombra való kattintással.
Ha sikeres az importálás erről egy üzenetet kapunk.
Windows Live akármi mindet UTÁLOM
Na ezek elől szeretném már Win telepitésnél kivenni a pipát ,
hogy majdd menetközben ne legyek pipa .
1: MSN újnevén Windows Live Messenger
2: Outlook Express új nevén Windows Mail
3 : Internet Explorer tökmindegy hanyas
4: Windows Media Player
5: És minden progi amit az ablakezelője melé melékel az MS na azokra irják a virusokat , keressed meg mindennek az alternativ hejetesitő alkalmazását .
Én már 5 éve igy teszek és nem kell virus irtót használni csak USB pen diven juthatbe virus , azt meg kölön gépen ellenőrzöm.