Hogyan mentsük meg elveszett partíciónkat TestDiskkel?

Peches ember mondják, ne menjen a jégre, avagy szőke nő ne üljön gép elé, windows 7 csere céljából? Mivel több windows (Xp és win7) cserén vagyok már túl, így nem gondoltam volna, hogy úgy járok, ahogy még nem.

Hozzáfogtam a windows 7 cseréjéhez, de előtte gondoltam, játszadozom egy kicsit a pendriveomon lévő Ubuntuval, közben egy hirtelen jött ötlettől vezérelve inkább úgy döntöttem, hogy felteszem az Ubuntut a változatosság kedvéért. Igen ám, de mikor a partíció kiosztást kérte megcsúszott az ujjam a tapipadon és odaadtam neki mind a 320 GB-ot telepítésre (igenis, a tapipad volt a hibás).

A merevlemez normális állapotában két partícióra volt osztva, a D-n céges cuccaim és privát dolgaim egyaránt az Ubuntu martalékává váltak.

Hirtelen felindulásból úgy gondoltam ihatok hideg vizet az egészre, és felteszem a windows 7-et, búcsút intve a D-n lévő cuccaimnak. Szerencsémre úgy gondoltam teszek egy próbát és keresek futtában valamit a neten, talán létezik egy progi, ami semmi perc alatt visszaállít mindent. Így akadtam rá a TestDisk-re. Hittem is meg nem is. Szerencsém volt, hogy az Ubuntu telepítése után nem írtam semmit a merevlemezre, a leírásban ez volt az egyik feltétele, hogy a TestDisk sikerrel járjon.

Mivel Ubuntu alatt a terminálban való kicsomagoláshoz, fölösleges dolgok törléséhez meglehetősen láma vagyok, így megrögzött Linux fan skuba barátom segítségét kértem, aki a szőke nőkhöz szükséges birka türelemmel írta skypeon mit írjak be a terminálba, majd mit kell lássak. S, mikor a program futott, úriember módjára elköszönt, hogy innen már egyedül is mennie kell. És láss csodát, működött is!

Nézzük meg hogyan!

A TestDisknek természetes módon van Windows és Linux verziója is, így mindenki a szükségleteihez valót tudja letölteni. Számomra a pendriveon lévő Ubuntu volt az elérhető operációs rendszer, így a Linuxos verziót töltöttem le.

Kicsomagolás, majd futtatás után a program kezdőlépései köszöntenek.

A Create van automatikusan kijelölve, az Enter lenyomásával egy log fájlt hoz létre a program, nem tudtam erre szükség van-e, de ezzel indítottam.

A következő lépésben ki kell választani azt a merevlemezt, amin szeretnénk, hogy a TestDisk keressen. A le/fel nyilakkal választhatunk, a Proceed automatikusan ki lesz jelölve, s egy Enter lenyomásával indíthatjuk a keresést.

A következőkben a partíciós tábla típusát választjuk ki, általában az alapértelmezetten kijelölt Intel a helyes, mivel a TestDisk automatikusan érzékeli a típust.

Ezután a TestDisk megjeleníti a menüket, az szerint, hogy mit szeretnénk tenni, választhatunk. Jelen esetben analizálni szeretnénk a partíciónkat, ezért az alapértelmezett Analyse menüt választjuk az Enter lenyomásával.

A Test Disk felsorolja a jelenlegi partíciós szerkezetet, a program betűket rendel a megtalált partíciós szerkezethez, ehhez magyarázat is szerepel, pl: L=Logical, azaz logikai partíció. Lehetőségünk van a Quick Search-el a keresés folytatására, szintén Enter billentyűt kell használni.

A Quick Search-el megtalálja a program a keresett partíciót. A partíció kijelölése, majd a p betű lenyomásával listázza az adott partíció tartalmát a program. Ha megtaláltad az elveszed cuccaid, fájljaid, akkor jó helyen jársz!

Ha minden könyvtár és adat jó helyen szerepel, akkor a Kilépéssel visszatérsz a partíciókhoz és egy Enterrel tovább lehet lépni.

Amennyiben még mindig vannak elveszett partíciók lehetőség van tovább keresni, vagy a meg talált partíciókat menteni.

Ha tovább akarunk keresni, akkor Deeper Search alapértelmezetten ki van jelölve, csak Entert kell nyomni, ha minden adat helyes, ahogy én is örömmel láttam, a jobbra nyíllal csak ki kellett válasszam a Write menüt és egy Entert nyomni.

Ezzel mindent helyrehoztam, a D partíciómat sikerült újra elmenteni, és a veszteség kevesebb, mint 1%-os volt. Na, most indulhatott a Windows 7 telepítés!

 

 

2 hozzászólás


  1. ..ha “megcsúszott az ujjam a tapipadon és odaadtam neki mind a 320 GB-ot telepítésre akkor miért a /dev/sdd van kijelölve recovery-re, ami a képek tanúsága szerint 36 GB.? A 320-as az a /dev/sda…


  2. @sid Valószínűleg utólag csinálta a képernyőmentéseket…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.