Windows és Linux egy gépen dual boot-al: Mit érdemes tudni? (1. rész)

A Windows 10 nem az egyetlen operációs rendszer, amit feltelepíthetünk számítógépünkre. A Linux például képes futni mindössze egy USB meghajtóról anélkül, hogy bármit változtatna a már meglévő rendszerünkben. Természetesen, ha gyakran szeretnénk hasznát venni, akkor viszont érdemes feltelepíteni a gépre.

Dual Boot (kettős boot-olás)
 
Egy Linux disztró Windows melletti telepítése a ’’dual boot’’ funkció kihasználásával lehetőséget ad számunkra, hogy kiválasszuk, mely rendszert akarjuk használni minden egyes indításkor. A legtöbb ember számára ez az ideális megoldás a Linux telepítésére, mivel bármikor használhatjuk a Windows rendszert is egy újraindítás után.
Az első fontos lépés, amit meg kell említenünk az az, hogy mindig a Windows után telepítsük a Linux-ot.
Ha egy dual boot rendszert szeretnénk kialakítani és nem szeretnénk időt vesztegetni, akkor a kezdésnek mindig tegyünk egy Windows-t a gépünkre! Tehát, ha van egy üres merevlemezünk, akkor először tegyünk rá Windows-t, majd utána Linux-ot. Ha már van Windows a gépen, akkor foglalkozhatunk a Linux-al.

Erre azért van szükség, mert, ha a Linux-ot a Windows után telepítjük, akkor a Linux telepítő tudja, hogyan kezelje a Windows-t. Képes lesz újraméretezni annak partícióját és egy bootolási opciót is biztonságosan hozzá tud adni a rendszerhez, amely lehetővé teszi, hogy bootolhassunk a Windows-ba bármikor. Ha a Windows-t a Linux után telepítjük, akkor a Windows egyszerűen nem észleli a Linux-ot, nem képes újraméretezni a partíciókat és felülírja a boot protokollt a sajátjával. Ez azt jelenti, hogy ki kell javítani a Linux rendszer bootolási részét, mielőtt ismét használhatnánk azt, ez pedig értékes időt vesz el napjainkból. Az Ubuntu Wiki-n találhatók instrukciók, ha ezt mégis meg kéne tennünk. Arra is lehetőségünk van, hogy egyszerűen újratelepítjük a Linux-ot, de, mint említettük, a legegyszerűbb az, ha szimplán a Windows után rakjuk fel a gépre.
 
És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Hogyan alakítsunk ki egy dual boot rendszert?
A kettős bootolási rendszer telepítése nem kifejezetten bonyolult, ha modern Linux disztrókat használunk. Pont olyan, mint egy disztrót telepíteni a hagyományos módon és kell lennie egy ilyen opciónak a telepítés során.

Linux

Először is válasszuk ki a kívánt Linux disztrót! Töltsük le és tegyük egy USB meghajtóra vagy írjuk ki CD-re/DVD-re! Bootoljunk egy gépen, amelyen már van Windows a választott adathordozóról! (A Biztonságos bootolási opcióval lehet, hogy szórakozni kell egy kicsit Windows 8 és Windows 10 alatt). Ezután indítsuk el a telepítőt és kövessük az utasításokat! Bizonyosodjunk meg arról, hogy azt az opciót választjuk, amely a Linux-ot a Windows mellé telepíti, vagy válasszuk ki a manuális particionálást és hozzunk létre egy külön partíciót a Linux-nak, ha a disztró ezt nem akarná megtenni. Ne válasszuk azt az opciót, amely felülírja a Windows-t!

2 thoughts on “Windows és Linux egy gépen dual boot-al: Mit érdemes tudni? (1. rész)

  1. linux teljes particios telepitesnel mit allitsak boot- ba hogy ne a win ures usb – jét adja egyedüli opcionak újrainditás után?
    Sajnos felül írtam a wint a linux-al.
    De nem szeretném újrarakni a WIN 10- ET

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tartalomjegyzék